Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Telekom és a Mol

Vágólapra másolva!
A stratégiai megállapodást írta ma alá a Magyar Telekom és a Mol, amely az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem, illetve az informatikai és távközlési szolgáltatások területeire terjed ki.
Vágólapra másolva!

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója stratégiai megállapodást írt ma alá Budapesten, olvasható a Mol közleményében. A megállapodás az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatika területét érintő együttműködésekről szól.

A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről, valamint az informatikai és távközlési szolgáltatások területéről. Emellett a két vállalat megvizsgálja, hogyan tud a jövőben együttműködni a régiós piacokon.

"A közép-európai régió két meghatározó vállalata kötött ma megállapodást a további együttműködésről. Mától a MOL stratégiai partnerként tekint a Magyar Telekomra, és törekedni fogunk arra, hogy egymást támogatva növekedjünk és teremtsünk értéket. Az együttműködés mindkét fél számára előnyös, egyúttal hozzájárulhat hazánk gazdaságának bővüléséhez is, de legfőbb nyertesei mégis ügyfeleink lesznek, hiszen közösen jobb és nagyszerűbb szolgáltatást tudunk nyújtani" - mondta a szerződés aláírása után Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: "A ma aláírt megállapodás azt jelenti, hogy a magyar gazdaság húzóágazatainak két piacvezető csoportja összefog az ügyfelek és az ország érdekében. Már ma is számos lehetőséget látunk az együttműködésben, és biztos vagyok abban, hogy a MOL-lal kötött stratégiai partnerségünkből további, közösen megvalósítható tervek is születnek majd. Bízunk abban, hogy tudásunkat és képességeinket összekapcsolva még sikeresebbek lehetünk Magyarországon és a régióban egyaránt."

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.