Vágólapra másolva!
2013 második negyedévében az 5-10 éves munkatapasztalatot igénylő állásokra jelentkeztek a legtöbben, míg a munkáltatók leggyakrabban 3-5 évet és főiskolai diplomát várnak el a jelentkezőktől - derül ki a Profession.hu jelentéséből. Májusban és júniusban látványosan felpörgött a diákmunka iránti kereslet, miközben évek óta nem látott szintre emelkedett a feladott hirdetések száma is.
Vágólapra másolva!

Rekordot döntött az online álláshirdetések száma az álláskeresési piac jelentős részét birtokló Profession.hu felületein. Májusban és júniusban több mint havi 5000 hirdetést adtak fel a cégek, ezzel meghaladva az eddigi legmagasabb, 2008-as szintet.

A második negyedévben is folytatódott a trend, hogy míg a legtöbb munkaadó fejlesztőt, könyvelőt és mérnököt keres, addig a munkavállalók a legtöbb jelentkezést banki adminisztrátor és ügyfélszolgálati asszisztens munkakörökre adták le. Utóbbinál a magas számú érdeklődőt kiemelkedően sok pozíció is várja. Nyár elején megugrott a diákmunkát keresők száma is: az oldal szabadszavas keresőjében júniusban 5500-an írták be ezt a kifejezést.

Egyértelmű tendencia, hogy a pályakezdőkkel szemben a szakmai tapasztalattal rendelkezők iránt nagyobb a kereslet. Ezen belül is a több mint 5 éve dolgozók vannak a legnagyobb előnyben. Egy 1-3 éves tapasztalatot igénylő állásra nagyjából 8 jelentkező jut, egy pályakezdő állásnál ez a szám 50. Végzettséget tekintve a főiskolai diplomával rendelkezők a legkeresettebbek, őket követik az egyetemen végzett és érettségizett álláskeresők.