Ilyen az, amikor a Gazprom bemegy a tabletboltba

Vágólapra másolva!
Legyen gyors és megbízható - vélhetőleg sokan így mennek el tabletet vásárolni, de nem áldoznának annyit, mint amikor Alekszej Miller, a Gazprom elnökének keresnek táblagépet. 821 millió forintot sem sajnálnának a gépre.
Vágólapra másolva!

Méregdrágán rendelnek táblagépet az orosz állami gázcég elnökének. A Gazprom pályázatot írt ki olyan személyi használatú számítógép elkészítésére, amely Alekszej Miller elnök számára egyfajta agyközpontként szolgálna.

Legfeljebb 119,7 millió rubelt (több mint 821 millió forintot) lennének hajlandó kifizetnie a táblagépért, amelynek az Apple által kifejlesztett operációs rendszeren kell alapulnia, GPRS-adatforgalommal és persze vezeték nélküli internetkapcsolattal kell rendelkeznie - szerepel a cég honlapján közzétett pályázati kiírásban. A pénzből körülbelül 10 ezer Samsung Galaxy tab 2-re futná.

A táblagép gyártójának nem lesz könnyű dolga, mivel azt várják el tőle, hogy az eszköz teljesítménye gyakorlatilag másolja le az elnök asztalán lévő számítógépét, amelyen számtalan információt futtatnak. A táblagépnek emellett nagyon gyorsnak kell lennie, minden egyes mellékletnek legfeljebb 5 másodperc alatt be kell töltődnie, és a képernyőváltások között sem telhet el 3 másodpercnél több idő.

Alekszej Miller táblagépének viszont megbízhatóan kell működnie, mert mint az Izvesztyija című napilap online változata írta, a Gazprom elnöke a nap 24 órájában, a hét minden napján és az év 365 napjában dolgozik. Ha mégis elromlana a készülék, azt legfeljebb 4 óra alatt meg kell javítani. Természetesen az is feltétel, hogy senki sem férhet hozzá a táblagépen tárolt információkhoz és a cég adataihoz sem. A táblagépet csak a tekintélyes orosz állami cég elnöke fogja használni.

Az bizonyos, hogy nem egyhamar, a készülék előállítására ugyanis 206 napot adott a megrendelő, és a pályázat is csak július 31-én zárul. Szergej Kuprijanov, a Gazprom elnökének szóvivője megerősítette, hogy valóban készülnek táblagépet vásárolni Alekszej Millernek, de azt nem tudta megmondani, hogyan számították ki a maximális árát, a mintegy 119 millió rubelt.