Ghánáig ér az IMF elköltözésének a híre

Vágólapra másolva!
Az összes nagy nemzetközi hírügynökség beszámolt arról, hogy Matolcsy György jegybankelnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF) irodájának távozását sürgeti Magyarországról, a szervezet pedig el is költözik a jelenlegi irodavezető mandátumának augusztusi lejárta után.
Vágólapra másolva!

A Euronews összefoglalója nyomán még a ghánai közmédia internetes oldala is ismertette az IMF elköltözésének körülményeit, megjegyezve, hogy a kormány és az IMF viszonya meglehetősen feszült vol az utóbbi időben, miután a kormány mindenáron igyekezett kivédeni, hogy a gazdaságpolitikájába beleszólhassanak.

A nagy nemzetközi hírügynökségek felidézik, hogyan küldte el, majd amikor baj volt, hogyan hívta vissza a kormány az IMF-et, hogy aztán hónapokig húzza az időt látszólagos, a befektetők megnyugtatását szolgáló tárgyalásokkal.

Az AP és az AFP is megemlíti, hogy a hitel korai visszafizetése nyilvánvalóan a hazai választóknak szól, hiszen a kölcsön terheitől való megszabadulás jól felhasználható a jövő évi választás előtti kampányban - annak ellenére, hogy az IMF-hitel kamata alacsonyabb, mint az azt felváltó piaci finanszírozásé.

A Reuters azt is kiemeli, hogy Matolcsy a levelében "személyesen gratulált" az IMF-et vezető Christine Lagarde-nak ahhoz, hogy "a lehető legjobban kihasználta" az IMF lehetőségeit a gazdasági növekedés beindítása végett.