Mégis jön az olaj Líbiából

Vágólapra másolva!
Egy héttel a leállás bejelentése után visszatért a normális szintekre az OMV líbiai kitermelése. Akár meg is ugorhat ma a részvény a hírre.
Vágólapra másolva!

Visszatért a líbiai kitermeléshez az OMV pénteken - jelentette be ma reggel a társaság közleményében, kiemelve, hogy a kitermelés üteme elérte a megszokott szinteket. Az OMV pont egy hete közölte, hogy június 25. óta nem tudott olajat termelni az észak-afrikai országban a politikai zűrzavarokra hivatkozva, de valószínűleg a bizonytalan energiaellátási viszonyok is hozzájárultak a termelés leállásához.

A háttérről és a líbiai helyzetről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

Líbia 2012-ben az OMV napi szénhidrogén-kitermelésének tíz százalékát adta, mintegy 30 ezer hordó kőolajegyenértékes származik az országból, így a leállás hírére igen negatívan reagált a piac. Ez alapján elképzelhető, hogy ma pozitív reakciót látunk majd, hiszen alig egy héttel az eredeti bejelentés után úgy tűnik, helyreállt a rend, és így a termelés kimaradása is lényegesen kisebb károkat okozhatott, mint az arab tavasz miatti hosszabb kényszerű pihenők. Érdemes persze hozzátenni, hogy a múlt hét eleji nagy zakó után hasonló mértékű felpattanást láthattunk már a hét második felében.

Az OMV árfolyama a bécsi tőzsdén (euró)

Forrás: Investor.hu

A líbiai helyzet persze távolról sem tökéletes, hiszen továbbra is problémát okoznak a tüntetések és az olajtermelő létesítmények elleni támadások, ami miatt a líbiai kormány megnégyszerezte az egységeket védő erőket. A líbiai olajminiszter szerint a megmozdulások naponta 250 ezer hordónyi kiesést okoznak.

A Líbiában tevékenykedő cégek és az olaj piac számára az jelenthet újabb problémát, ha a tovább terjednek az egyiptomi feszültségek. Ebben az esetben akár napi 1 millió hordónyi szénhidrogén is kieshet a piacról. A régió az olajpiac szempontjából azért is fontos, mert Egyiptomon keresztül egy nagyobb olajvezeték is átfut és a szuezi-csatornán is nagy a tankerhajók forgalma.