Vágólapra másolva!
Növekszik az adóhatóság által felderített áfaügyek száma és értéke, idén már tíz ellenőrzésből háromnál találnak problémákat az ellenőrök.
Vágólapra másolva!

Míg 2011-ben az eljárások 22 százalékában észleltek problémákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei, tavaly 27 százalék, idén pedig 30 százalék az arány – írja a Magyar Nemzet.

A NAV két évvel ezelőtt összesen 356 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, tavaly közel 450 milliárd forintot mutatott ki, idén pedig már 209 milliárd forintnál jár.

A büntetéseket is beleszámolva az elmúlt két és fél év áfaügyei összességében 1700 milliárd forintot mozgattak meg.