Remek eredmények a Wells Fargónál

Vágólapra másolva!
A JP Morgan mellett a Wells Fargo is kirobbanó profitnövekedésről számolt be gyorsjelentésében, amivel jelentősen felülteljesítette a várakozásokat. A cég ráadásul bevétel soron is kellemes meglepetést okozott, így nagyobb emelkedéssel készül nyitni a részvény.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan után Amerika negyedik legnagyobb bankja, a Wells Fargo is előállt második negyedéves eredményével. A nagybank 5,5 milliárd dolláros, rekordnak számító nettó profitot ért el, ami 19 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi profitnál, ráadásul az elemzői várakozásokat is meghaladja. A szakértők ugyanis 5,22 milliárd dolláros profitra számítottak előzetesen.

Forrás: Origo

A bank 21,4 milliárd dolláros bevétele pedig szintén kellemes meglepetést okozott, mivel a szakértők 21,16 milliárd dollárt vártak. Ebben leginkább a kamatjellegű bevételek vártnál nagyobb növekedése játszott szerepet, így az ebből származó nyereség is 10,8 milliárd dollárt tett ki. Ennek oka, hogy a betétek és egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek után fizetendő kamatok 74 millió dollárra csökkentek a társaságnál.

Ugyanakkor a nem-kamatjellegű bevételek 10,6 milliárd dollárra csökkentek a második negyedévben, többek között a kereskedési tevékenységből, és egyéb területekről befolyó alacsonyabb összegek miatt.

A különböző pozíciókon lévő, nemrealizált nyereségek 5,1 milliárd dollárra csökkentek a negyedév során az előző negyedéves 11,2 milliárd dollárról. Ennek oka a növekvő hozamok, melyek miatt csökkent a kötvényportfóliók értéke.

Forrás: Origo

A Wells Fargo teljes hitelállománya 2 milliárd dollárral nött a három hónap alatt, és 802 milliárd dollárt tett ki. Amerika legnagyobb jelzáloghitelezője ezen kívül erősíteni tudta Tier 1-es tőkemegfelelési rátáját, mely 10,73 százalékra ugrott a második negyedévben. A vállalat 26,7 millió darab saját részvényét vásárolta vissza a negyedév során, és a harmadik negyedévben további 13 millió darabot kíván visszaszerezni, hogy így juttasson vissza tőkét a részvényeseinek.

A banknál elhelyezett betétek pedig 9 százalékkal 1000 milliárd dollárra emelkedett egy év alatt, ami a bank által nyújtott szolgáltatások iránti kereslet növekedéséről árulkodik. Hasonló tendencia volt megfigyelhető a versenytársa JP Morgannél is, ahol a betétek állománya 6 százalékkal bővült.

John Stumpf vezérigazgató elégedetten nyilatkozott az eredmények nyilvánosságra hozása után. Stumpf szerint az erős eredmények a cég üzleti modelljének sikerességét tükrözik. Közölte, hogy egy nehéz gazdasági környezetben bizonyították, hogy tovább tudnak növekedni, és minden okuk megvan a bizakodásra, hogy ezt a folyamatot folytatni tudják.

A hírekre 1,6 százalékos emelkedéssel készülnek nyitni a Wells Fargo részvényei.

Wells Fargo árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo