Odapörkölt a jegybankelnök a dollárnak is

Vágólapra másolva!
Igencsak lehűtötte tegnap a Fed monetáris szigorítása miatti félelmeket Ben Bernanke, a jegybank elnöke szerint a gazdaságnak továbbra is támogató jegybanki politikára van szüksége. Nagyon jól időzített szavak voltak ezek, a dollár grafikonja ugyanis már pont kezdett volna nagyon lekókadni, amikor hirtelen komoly gyengülés bontakozott ki. Látszólag a jegybank a dollárt nem szívesen hagyja az erősödő pályán, ami  rántja magával felfele az arany árfolyamát is.  
Vágólapra másolva!

Ahhoz képest, hogy a befektetők már hetek óta a Fed közelgő monetáris szigorításával voltak elfoglalva, Ben Bernanke tegnapi szavai sokakat megleptek. A jegybankelnök úgy látja, hogy hiába csökken a munkanélküliségi ráta, a 7,6 százalékos szint valószínűleg túlbecsli a munkaerőpiac tényleges erejét. Mivel a gazdaságban még mindig nem látszik a kellő lendület, ráadásul az infláció alacsony, a fiskális politika pedig szigorú, a jegybanknak szükségszerűen is ki kell tartania a laza, vagyis támogató monetáris politikája mellett.

Bernanke szavait igen jól időzítette, hiszen annak hatására a dollár fontos technikai támaszokról pattan felfele. Mintha a jegybank nem látna szívesen lendületesebb dollár erősödést. Márpedig ha átszakadt volna a gát, akkor a zöldhasú akár nagyobb erősödésbe is belekezdett volna a következő napokban. A jegybankelnöki szavak egyelőre megtámasztották a gátat, azt pedig majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

A dollár/euró árfolyam

A dollár gyengülése rántja magával az aranyat is. A nemesfém nagy mélységekből állt talpra, igaz volt is honnan felfele korrigálni az árfolyamnak.

Az arany árfolyama (USD/uncia)