Kuponos szállodákra buknak a kispénzű magyarok

szállodák a csőd szélén, kupon kedvezmény, szlloda, hotel, vendéglátás, Üresen áll az óbudai Gázgyári lakótelepen a Retro Hotel
Vágólapra másolva!
Az uniós támogatások miatt nagy a túlkínálat a szállodák között. Kuponokkal hihetetlenül olcsón lehet nyaralni panziókban, és a nagyobb hotelek sem emelik az áraikat. A szállodások szerint a vendégeket csak az akciók érdeklik, és nem is fogyasztanak a vízen kívül semmit.
Vágólapra másolva!

"Az árak a béka segge alatt vannak, hála a kuponoldalaknak" - mondta Vági Sándor, a Fenyvesközpont Szálloda vezetője. A kuponos vendégek után az önköltségi ár fölött néhány száz forintot tudnak csak keresni, az akciózásból kimaradni viszont nem tudnak.

"Éhen halnánk, ha csak a saját oldalunkkal szereznénk vendégeket" - magyarázta Vági Sándor, hogy miért keresnek látogatókat a kuponoldalakon is. Elárulta, hogy a látogatók alig 5 százaléka jön a saját honlapjukról. A 30-40-50 vagy még több százalékos kedvezmény miatt nyomottak az árak, plusz jutalékot is kell fizetni a közvetítésért, "és még szolgáljuk is ki a vendéget".

Az eNet szállodapiaci felmérése szerint 2012-ben a 129 milliárdos piacból 4 milliárd forintnyi foglalás érkezett a kuponoldalakon keresztül. Ezek a kis panziók számára az utolsó mentsvárat jelentik, hogy ügyfélhez jussanak.

Miközben a válságban egyre kevesebben tudják megfizetni a drágább szállásokat, mégsem csökken a szállodák száma, sőt, túlkínálat alakult ki, miután - az ide irányított uniós pénzből - egymás után nőttek ki a földből a hotelek. (Erről bővebben a bedőlő szállodákról szóló cikkünkben olvashat.)

A szállodákban nincs rezsicsökkentés

A nagyok helyén tudják kezelni a kuponozást, de az árak ott is csökkenek. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) trendriportja szerint az első negyedévben úgy nőtt a gyógyszállók forgalma, hogy közben az átlagár csökkent.

Szállodai szobák ára a KSH adatai alapján, a csillagok száma szerint Forrás: Origo

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a szállodai szobaárak a 2009-es szinten vannak. Négy éve 14 887 forint volt az átlagár, tavaly pedig 14 621. A szállodák problémája az, hogy közben a költségek emelkedtek. Kovács István, az MSZÉSZ főtitkára szerint akkor lennének elfogadható helyzetben a szállodák, ha az áraik legalább az inflációt követhetnék. Azért legalább, mert az idén alacsony szintre esett infláció nagyrészt a rezsicsökkentés hatása, a szállodáknál viszont nem csökkent a fűtésdíj.

Ha az előző évek inflációját is figyelembe véve hasonlítjuk össze a 2009-es és 2012-es szobaárakat, akkor egy ötcsillagos hotel szobaára közel 5000 forinttal, egy négycsillagosé 4000 forinttal, egy háromcsillagosé 3000 forinttal lett alacsonyabb tavaly, mint négy éve, az átlagos szobaár pedig 3500 forintot esett.

Budapest olcsó

Az árak stagnálása régiós összehasonlításban is látszik. Budapest legnagyobb versenytársai, Bécs és Prága, drágábbak és jobban kihasználtak, pedig több szállodájuk van - mondta Kovács István. A Smith Travel Research turisztikai piackutató adatai szerint Budapesten január és május között (adó nélkül) átlagosan 63,7 euró volt egy szoba, míg Prágában 70,7 euró, Bécsben 93,8 euró. Holott Budapest még viszonylag kedvező helyzetben van a külföldi vendégek miatt. A vendégek száma emelkedett az elmúlt két évben és az idei első öt hónapban is, de a növekedés nagyobb része köszönhető az idelátogató külföldieknek.

A kevésbé menő szállóiknál sűrűn szorulnak akciókra (például 4 éjszaka 3 áráért), de ritkán működnek együtt kuponoldalakkal - mondta Dienes Péter, a több szállodakategóriában érdekelt Danubius Hotels kontrollingigazgatója. Őket a nagy visszaesés a válság első éveiben érte, azóta lassú árcsökkenés volt jellemző tavalyig, amikor stabilizálódtak az árak, idén az első jelek mérsékelt javulást mutatnak. Náluk a gyógyszállók jól mennek, annak ellenére, hogy jelentős túlkínálat alakult ki az elmúlt években.

Kér egy kancsó vizet

Az alacsony árak megteszik a hatásukat, a belföldi vendégszám is növekedett 2012-ben. Ehhez a túlkínálat mellett a kuponozás is hozzájárult. Ez azonban legalább annyit árthat a szállodáknak, amennyit segít. A kuponoldalak jellemzően több tízezer ember elérését ajánlják, cserébe viszont minimum 25-30 százalékos kedvezményt kell adni a normál csomagárból, ráadásul 10-15 százalék jutalékot is levonnak.

Legnagyobb piaci szereplőként a Bónusz Brigád azt tanácsolta a szállásadóknak, hogy a saját éves marketingtervükben találják meg a helyet a bónuszoknak. "Ahogy egyik marketingeszköz sem csodaszer, a Brigád sem az" - írták. A szállodásokat azonban könnyen elcsábítja egy mézesmadzag: a pénzt előre megkapják a kuponosoktól, míg a sima vendégek csak utólag fizetnek.

A kuponcsapdába így könnyű beleesni - ahogy arról a cikk elején idézett Fenyvesközpont is beszámolt. A Bónusz Brigád, de versenytársa, a Kuponvilág is úgy érvel, hogy az akció jó ügyfélfogó, a vendég pedig vissza fog menni, ha elégedett. Kovács István szerint viszont nem igaz, hogy visszamennének a vendégek, mert csak az akciós ajánlatot keresik, és pluszban költeni sem szoktak.

A Fenyvesközpontban élesben is megtapasztalták, hogy milyen az, amikor "jön a vendég a 20 ezer forintos kuponnal, és a vacsorához kér egy kancsó vizet". Az akciózásból kimaradni viszont nem lehet, mert akkor a szomszéd szállodába megy mindenki.

Mivel a kuponos vendégeken keresni nem lehet, máshonnan viszont alig jön ügyfél, a Heves megyei szálloda nem fog sokáig működni. Az épületet bérlik, a tulajdonos viszont a szállodavezető szerint nem akar a felújításra költeni. "Szeptemberben talán nullára jövünk ki. Persze nem akarjuk, de muszáj lesz becsukni" - festette le a kilátásaikat Vági Sándor.