Vágólapra másolva!
Akár 20 százalékkal is csökkentheti az iPhone-ok gyártási mennyiségét az Apple, hiszen az okostelefon-piac lassulása, és az egyre élesebb verseny miatt nem tudja fenntartani eladásai számát, véli Brian Blair, a Wedge Partners elemzője. Ezzel együtt még nagy lehetőségek adódnak egy esetleges China Mobile-Apple megállapodásban, amit főleg egy olcsóbb árfekvésű telefonnal tudna hatékonyan kihasználni a technológiai cég, véli az elemző.
Vágólapra másolva!

Egyre több elemző ad hangot az okostelefon-piac lassulásával kapcsolatos aggodalmaknak, ezúttal Brian Blair, a Wedge Partners elemzője fogalmazott meg meglehetősen pesszimista kilátásokat az Apple-re nézve. Az elemző ugyanis kijelentette, hogy véleménye szerint közel 20 százalékkal csökkentheti a cég az iPhone-ok gyártási számát, köszönhetően a látványosan lassuló okostelefon-piacnak.

Ahogyan Blair fogalmaz, a következő hat hónapban vélhetően csak 90-100 millió iPhone-t gyárt majd az Apple, szemben a korábban várt 115-120 milliós példányszámmal. Megjegyzi azonban az elemző, hogy az iPad-ek esetében nem számít hasonló intézkedésre.

Az okostelefon-piacon egyre inkább a "kijózanodás" jelei figyelhetők meg, míg korábban könnyedén lehetett éves szinten 60-70 százalékos növekedéseket is elérni, addig a következő években már csak alig kétszámjegyű növekedést várnak a piaci elemzők.

Forrrás: Investor.hu

Az pedig csak hab a tortán, hogy a növekedés motorja elsősorban a feltörekvő országokban található, ahol a jövedelmi helyzet eredményeként inkább az alacsony-közép árkategóriás okostelefonok értékesítése a domináns. Aki pedig valamennyire is ismeri az Apple termékeit, az pontosan tudja, hogy a termékpalettán nem igazán található alacsony, de még közepes árkategóriájú iPhone sem.

Ebben viszont komoly változás jöhet, amennyiben ténylegesen előállna az Apple az "olcsó iPhone" koncepcióval, amiről az utóbbi időben folyamatosan cikkeznek az elemzők, újságírók. Blair szerint ez a típusú telefon főleg akkor jönne jól az Apple-nek, ha sikerülne együttműködésre jutni a China Mobile, a világ legnagyobb telefontársaságával. Így ugyanis közel 730 millió potenciális vásárlót szerezne meg az Apple, és már kezdetben legalább 10 milliós eladással számolhatna az Apple.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrrás: Investor.hu