Késésben a 2014-es költségvetés

Vágólapra másolva!
A 2014-es költségvetés tervezése során a köriratot már meg kellett volna kapniuk a tárcáknak, a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban még nem küldte el, vagyis nem tartja a saját maga által szabott határidőt.
Vágólapra másolva!

A tervezési körirat szabná meg, hogy a tárcák milyen keretek között, mennyi pénzből gazdálkodhatnak, mekkora béremelésre lehet számítani 2014-ben - írja a Napi Gazdaság.

A késés oka a lap szerint épp ez utóbbi lehet, hiszen a kormány nagyszabású béremelésre készül.

Szeptember 30-ig kell várni, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beterjessze a 2014-es költségvetés tervezetét. Addig látszólag még sok idő van, ám a költségvetés tervezését általában már májusban megkezdik.