Képtelenség megállítani az OTP-t

Vágólapra másolva!
Jól indította a napot az OTP a nyitás után egyből 1,5 százalékos pluszba lendült az árfolyam. A magyar tőzsde jó teljesítményét fokozza a Richter, valamint az Egis is. A forint kis gyengülés után 294-nél jár az euróval szemben. Közben az ázsiai piacokon kedvező, míg Európában valamivel borúsabb hangulat uralkodott, bár utóbbiban szerepe lehet a tegnapi nagy emelkedés utáni kisebb korrekcióban is.Amerikában ma ismét a megszokott időben kezdődik a kereskedés, miután az elmúlt másfél napon zárva tartottak a piacok. Fontos makroadatok is érkeznek, amire érdemes lehet odafigyelni.
Vágólapra másolva!

Nem áll le az OTP

Jól kezdik a napot a régiós piacok, a magyar tőzsde 0,8, míg a lengyel piac 0,3 százalékos plusszal kezdett, az osztrák piac pedig stagnál. Mivel ma Csehországban Cirill és Metód napját ünneplik, ezért a tőzsde zárva tart.

Forrás: Investor.hu

Az OTP kezdte legjobban a napot 1,5 százalékos plusszal, de az Egis és a Richter sem marad le túlságosan. Egyedül a Magyar Telekom gyengélkedik, 0,3 százalékos mínuszt hozott össze nyitás után.

Forrás: Investor.hu

Orbán Viktor szerint a bíróságok és a szabályozás nem segíti a devizahitelesek helyzetét. A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában reagált a Kúria tegnapi döntésére, amely ugyan nem kizárólag a bankoknak kedvez, de a legrosszabb forgatókönyvet a hitelezők elkerülték.

500 darab részvényt vásárolt vissza az ANY Biztonsági Nyomda tegnap. Bár kis összegű vételről van szó, ez lehet az első lépése a menedzsment által korábban jelzett sajátrészvény-vásárlási programnak, amelynek keretében akár a teljes részvényszám egyötödéig is megemelheti a saját részvények arányát a cég. Jelenleg mintegy 3 százaléknál tartanak.

294 fölé is beszúrt a kora reggeli órákban a forint árfolyama az euróval szemben, aminek hátterében a gyenge ipari termelési adat is meghúzódhat, a várt 0,1 százalékos visszaesés helyett ugyanis 2,1 százalékos mínusz született.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Investor.hu

Minimális korrekció Európában

Vegyesen kezdték a tőzsdék a napot ma Európában, a német és belga index pluszokkal, míg a többi fontosabb piac mínuszokkal vágott bele a hét utolsó kereskedési napjába.

Forrás: Investor.hu

Irányítási jogot szerzett a Diageo a United Spirits indiai cégben, miután újabb, 14,98 százalékos részesedést vásárolt a korábbi 10 százalék mellé. A Vijay Mallya tulajdonában álló céget, így a különféle egyezmények miatt már a Diageo kontrollálhatja, amivel a whiskey piacán a legnagyobb szereplővé avanzsált.

Megtalálta a megoldást Portugália az elmúlt hetekben eszkalálódó politikai válságra, jellentette be a Pedro Passos Coelho, a portugál miniszterelnök. A miniszterelnök azt követően tette a bejelentést, hogy találkozott Anibal Cavaco Silva portugál elnökkel, azonban pontos részleteket nem árult el.

Egyre inkább sürgeti az IMF az Európai Központi Bankot, hogy segítsen az Olaszországban kialakult helyzet kapcsán. A Nemzetközi Valutaalap szerint a bankok számára olcsóbb hitel, valamint a kisebb vállalkozások kölcsöneinek közvetlen felvásárlására lenne szükség.

Beszakadt a Samsung

Közel 4 százalékos mínuszba zuhant a Samsung árfolyama, miután a vállalat szerint az elemzői várakozásoknál valamelyest gyengébb negyedéves számokat tehet majd közzé. A technológiai cég várhatóan 9,3-9,5 ezer milliárd won (8,2 milliárd dollár) működési nyereséget realizál a második negyedévben, holott az elemzők 10,1 ezer milliárdra számítottak. A Galasy S4 eladások tehát nem tudták beváltni a hozzájuk fűzött elemzői várakozásokat.

NikkeiShanghai Composite
KOSPI

Forrás: Investor.hu

Fontos makroadatok érkeznek Amerikából

Fontos makroadatok érkeznek ma az USA-ból, fél3-kor a munkanélküliségi ráta júniusi értéke, valamint a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának változása lát napvilágot.

A függetlenség napját ünnepelték tegnap az Egyesült Államokban, emiatt nem volt kereskedés a piacokon. Ma viszont már a megszokott módon nyitva lesznek a börzék magyar idő szerint 15:30-tól 22 óráig. A határidős indexek egyelőre 1 százalék körüli pluszokat jeleznek előre a nyitásra.