Lenyomja a dohányáremelés a rezsicsökkentést?

Vágólapra másolva!
Csökkenhetett a magyar infláció, de a dohányárak emelkedését és a tranzakciós illeték növelését újabb rezsicsökkentéssel kell ellensúlyozni ahhoz, hogy ősszel se emelkedjen az árindex. Megszólal az összes fontos jegybankelnök, újabb görög mentőcsomagról tanácskoznak az eurózóna pénzügyminiszterei, gyenge várakozások mellett startol az amerikai gyorsjelentési szezon. Ez várható a héten a gazdaságban.
Vágólapra másolva!

A júniusi inflációról szóló adat érkezése mellett nem várható a héten túl sok izgalom a magyar gazdaságban. Miután a parlament elvégezte a kötelező feladatot a köztársasági elnök által visszadobott törvények újbóli megszavazásával, nem lesz rendkívüli ülés sem.

Az inflációs adat az előző havi körül alakulhatott, vagy akár kisebb is lehet 1,8 százaléknál. Nem is valószínű, hogy piacmozgató tud lenni, erre inkább csak szeptemberben lehet számítani, amikor majd az augusztusi folyamatokról kapunk képet. Akkor ugyanis már látható lesz az inflációban az újabb rezsicsökkentések mellett a tranzakciós illeték emelésének és a dohánytermékek jókora drágulásának hatása is.

A hét elején az eurózóna pénzügyminisztereinek találkozója szolgáltathat izgalmakat. Két hete még úgy tűnt, kellemes hangulatban kívánhatnak egymásnak kellemes nyaralást az illetékesek, de azóta Görögországban és Portugáliában is kiújult a politikai bizonytalanság, s ehhez kapcsolódóan a szigorú költségvetési politika tarthatóságával kapcsolatban is aggodalmak merültek fel. A gyűlésen terítékre kerül egy újabb görög mentőcsomag, a piac persze annak is örülne, ha a periféria-országok vezetői legalább valami megnyugtatóval előrukkolnának. Ez jót tehetne a múlt héten keményen megütött eurónak is.

A közös pénz a múlt héten Mario Draghi tartósan alacsony kamatokat vizionáló szavaitól tántorodott meg, s az Európai Központi Bank elnöke most is középpontban lesz, ugyanis már hétfőn beszámol az Európai Parlamentnek. Amerikai kollégájának is fellépése lesz, Ben Bernanke szavain szerdán csüngnek majd a piacok. A helyzet érdekessége, hogy mióta Bernanke május 21-én egyértelműen utalt a mennyiségi lazítás visszafogására, a piacok a kedvező gazdasági hírekre reagáltak rosszul és fordítva. Ugyanis a jó hírek utaltak a pénzcsap küszöbön álló elzárására. Ez múlt héten, legalábbis ami a részvényeket illeti, látványosan változott meg. Miközben a kötvénypiacot a szokott módon beadták, a kedvező munkaerőpiaci adatokra a részvények már felfelé mentek, egyáltalán nem törődve azzal, hogy megint nőtt a pénzpumpa visszafogásának esélye.

A japán jegybankelnök is beszél a héten, kamatdöntés is lesz, de talán a bankrendszerben fokozódó feszültség miatt izgalmasabbak lehetnek a kínai adatok. A szerdán érkező külkereskedelmi mérlegtől növekvő többletet várnak a szakértők, e mellett inflációs adatok is érkeznek Kínából. A Nemzetközi Valutaalap szerdán publikálja friss világgazdasági kitekintőjét. Sok újdonság ebben ritkán van ahhoz képest, amit a piac már áraz, de egyes országoknál a vad eltérések képesek piaci reakciót is kiváltani.

Az amerikai piacokon a fogyasztói bizalom alakulásáról szóló pénteki adat számít még fontosnak, s mivel új negyedév második hetébe lépünk, kezdődik a gyorsjelentési szezon is. Szokás szerint az Alcoa lesz az első nagy cég, mely publikálja számait, rögtön a hétfői zárás után. A cégeredményekkel kapcsolatos várakozások nem túl rózsásak: a tavalyi év hasonló időszakéhoz képest az S&P 500-ban szereplő vállalatok árbevétele 2,9, profitjuk pedig mindössze 1,6 százalékkal nőhetett. Sokan arra számítanak, hogy a túlságosan borúlátó várakozásokat könnyen túlteljesítik a cégek, ami felfelé nyomhatja az árakat.

Ami a forintot illeti, fontos hazai hírek hiányában a feltörekvő devizákat elérő eladási hullám kifutása lehet meghatározó a héten. Ha a piacon egyöntetű várakozássá válik az amerikai pénzcsapból folyó összeg visszavágása, az a kockázatosabb devizákra negatívan hat. E mellett az európai periféria gondjai is gyengítő hatásúak. Ennek ellenére kevesen számítanak arra, hogy a héten újra a 300-as határ fölé jut az euró/forint árfolyam.