Mit keres a Nokia Oroszországban?

Vágólapra másolva!
Tetszetős megbízást nyert el a Nokia Oroszországban, a legnagyobb mobilszolgáltató legújabb technológiájú hálózatát építheti ki a cég leánya. A megrendelés megerősíti, hogy jó döntés lehetett a Nokiától kivásárolni a Siemenst a közös vállalkozásból, és elképzelhető, hogy épp az NSN fogja kihúzni a finneket a szorult helyzetükből. Ha nagyon merészen gondolkodunk, az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy a Nokia teljesen megváljon a készülékgyártástól. Összességében továbbra is kifejezetten jól fest a részvény.
Vágólapra másolva!

Oroszországban pörög a Nokia

Fontos üzletet nyert el a Nokia Siemens Networks Oroszországban, a legnagyobb orosz mobilszolgáltató, az MTS ugyanis a céget bízta meg a negyedik generációs mobilhálózata kiépítésével az ország középső térségében - írja a Bloomberg. Az építkezés már ebben a negyedévben elindulhat, és összességében legalább 200 millió dolláros bevételt jelent az NSN számára. A hír valószínűleg nagy szerepet játszhatott abban, hogy Nokia a szerdai kereskedés végére kikászálódott a napon belül mínuszokból, és emelkedéssel zárt, amit ma tovább folytat.

A Nokia árfolyama a helsinki tőzsdén (euró)

Forrás: Investor.hu

A 200 millió dolláros, azaz valamivel több, mint 150 millió eurós üzlet az NSN 13 milliárd euró körüli éves bevételéhez képest ugyan nem tűnik túl nagynak, de több okból is lényeges az NSN számára. A Nokia Siemens Networks az egyik meghatározó szereplő a negyedig generációs, vagy más néven LTE hálózatok terén, és az elmúlt év stratégiai átalakításai is azt célozták a vállalatnál, hogy a cég minél inkább erre a szegmensre fókuszálhasson. Az orosz mobilpiacon a szabályozó hatóság pedig épp egy évvel ezelőtt osztotta ki a 4G hálózat kiépítésére vonatkozó licenceket, és a résztvevő vállalatok, az MTS mellett a Vimpelcom és a Megafon pedig összesen legalább 450 millió dollárnyi beruházásra tettek ígéretet az előttünk álló 6 évre.

A Nokia MTS-sel kötött szerződése meghosszabbítható az MTS közlése szerint, így akár nagyobb bevétel is származhat az együttműködésből az NSN számára. Másfelől az MTS két hatalmas térségre, Oroszország észak-keleti, illetve távol-keleti részére még nem kötött szerződést egyetlen hálózatfejlesztővel sem, így a Nokia számára további fontos lehetőségeket jelent az új orosz mobilhálózat kiépítése (az ország déli részén, Szibériában és a Volga térségében az Ericsson építheti ki a 4G LTE hálózatot).

Kulcsfontosságú lépés

A piac egyébként is ki van hegyezve a Nokiát és a Nokia Siemens Networksöt érintő hírekre, hiszen a hét nagy eseménye volt hétfőn, hogy a finn cég kivásárolja a Siemenst a közös vállalkozásukból. A lépés ugyan váratlanul érte a piacot, de visszatekintve talán nem is olyan meglepő, hiszen jelenleg egyedül az NSN szállít számottevő pozitív üzemi eredményt a Nokia részlegei közül (javarészben az erőteljes profiltisztításnak és költségcsökkentésnek hála), míg a készülékgyártás üzemi szinten is veszteséges, a navigációs szolgáltatások pedig az árbevételnek csupán apró szeletét adják.

Az ügylet összesen 3,4 milliárd euróra értékeli az NSN-t, ami az éves árbevételének csupán egynegyede. Ez kedvező árazás a versenytársakkal összevetve, feltéve, hogy az árbevétel is növekvő pályára áll, és a profitabilitás sem zuhan vissza. A Siemens vezetésén nagy volt a nyomás, hogy kiszálljon az NSN-ből, feltehetően ezért fogadott el alacsonyabb árat, így viszont a Nokia részvényesei kifejezetten jól járhatnak az ügylettel. Sőt, az NSN akár a Nokia túlélésének záloga is lehet.

Az elmúlt hónapok, negyedévek eseményei alapján úgy tűnik, a Nokia menedzsmentje drasztikus lépésekre is hajlandó, hogy jelentős részvényesi értéket szabadítson fel. Ha merészen gondolkodunk, akkor nem tűnik elképzelhetetlennek az sem, hogy a Nokia akár teljesen megválhat a telefongyártástól, hogy lényegi üzletként az NSN tevékenységére fókuszáljon.

Forrás: Investor.hu

Mi van, ha eladja a telefongyártást a Nokia?

A Nokia hangsúlyozta, hogy a két fő üzletágat (készülékgyártás és az NSN) elkülönítve kezeli. Ez megkönnyíti egyik vagy másik értékesítését, bár nem zárható ki, hogy éppen az NSN-t adja el, vagy vezeti külön cégként tőzsdére a Nokia, amiből jelentős mennyiségű készpénzhez jutna a telefonüzletág talpra állításához. Az NSN-tranzakció előtt felélénkültek a felvásárlási pletykák is a Nokia körül, egy suta nyilatkozatban a kínai Huawei is bejelentkezett a Nokiáért (amit később cáfolt), de a Microsoftról is kiszivárgott, hogy aktív tárgyalásokat folytatott a Nokiával, a hírek szerint kifejezetten a készüléküzletág megvásárlásáról, ami némiképp erősíti a merész forgatókönyvünket.

Főként mivel a készülékgyártás értékesítése felszabadíthatná a Nokia szabadalmi portfóliójában rejlő értéket. Az elmúlt években 4-5 milliárd dollárért cseréltek gazdát hasonló fajsúlyú szabadalmi csomagok, ezt jó eséllyel nem (teljesen) árazza a piac a Nokiánál. Hasonló a helyzet a Nokia szintén értékes márkanevével, ami extra vonzerő a lehetséges felvásárlók számára, és egy esetleges tranzakcióval plusz értéket teremthetne a jelenlegi részvényesek számára.

Ha valóra is válik a merész ötletünk, hatalmas kockázatokat hordoz persze magában egy ilyen horderejű stratégiaváltás. Kritikus kérdés lenne, hogy milyen árat kaphat a készülékgyártásért (a Motorola példája kecsegtető, de az a tranzakció két éve történt), és képes-e a menedzsment levezényelni az irányváltást. A cég struktúrája viszont alkalmasabb erre most, mint akár fél vagy egy évvel ezelőtt.

Mindez természetesen nem jelenti, hogy a Nokia ilyen nagyívű átalakítások egész sorozatára készülne már rövid távon, de a gondolatmenet rámutat, rejtőzik még fundamentális érték a Nokiában, amit a nagy hírözönben akár könnyebben is beárazhat a piac. A technikai kép is egész jól fest, hiszen a részvény kilépett a hatalmas szimmetrikus háromszögből, amit fél éve építgetett, sőt ma áttörni látszik a 3 eurónál húzódó kisebb ellenállását is. Ezek alapján nem kizárt, hogy belátható időn belül a 3,5 eurós korábbi csúcs szintjét próbálgatja majd.

A Nokia árfolyama a helsinki tőzsdén (euró)

Forrás: Investor.hu

Összességében tehát optimisták vagyunk a részvénnyel kapcsolatban, nem elfeledve a kockázatokat, legfőképpen a továbbra is gyengén muzsikáló készülékgyártást. A cég ráadásul július 18-án teszi közzé gyorsjelentését, ami szintén átvariálhatja a részvény képét, főként, ha esetleg a rövid távú teljesítményével csalódást okoz a Nokia.