Nem fizet az OTP montenegrói ügyfele

Vágólapra másolva!
Nem fizet az OTP egyik montenegrói hitelfelvevője, de az állam majd megteszi helyette. A jelentős nemzetgazdasági súllyal bíró alumíniumkohó hitelei mögött ugyanis állami garancia áll, márpedig a kormány nem játssza el azzal a piacok bizalmát, hogy nem fizeti ki a 102 millió eurós tartozását.
Vágólapra másolva!

Pénzintézetekkel folytat tárgyalásokat Montenegró, hogy forrásokat szerezzen a helyi alumíniumipari óriás kötelezettségeinek kiegyenlítéséhez a Reuters információi szerint. Fizetniük kell majd az áramfogyasztás utáni számlákat, de azt a 102 millió eurós tartozást is rendezniük kell, amivel a kohó az OTP és VTB bankoknak tartozik.

A kormány már betervezte az idei büdzsébe a tételt, a pénzügyminiszter szerint elképzelhetetlen, hogy ne egyenlítsék ki a tartozásaikat. Az államnak 29 százalékos részesedése van a jelentős veszteségekkel üzemelő cégben, melynek hiteleinek visszafizetésére garanciát vállalt. Ennek oka az lehet, hogy a Kombinat Aluminijuma Podgorica jelentős nemzetgazdasági súllyal bír, hiszen tavaly az ország GDP-jének 4,7 százalékát adta.

Az OTP részvényesek számára az ügy semleges hatással bírhat, sőt akár még némi pozitív kicsengése is lehet. Ha az OTP a 102 millió eurós összegnek a felét biztosította (a másik felét pedig a VTB), úgy az a Montenegrói hitelállományon belül jelentős, 10 százalékos aránynak is megfelelhet. Bár arról nincs információnk, hogy a bank könyveiben az alumíniumipari vállalat hitelei mely sorokon szerepelhettek, de az talán nem elrugaszkodott feltételezés, hogy azok már 90 napon túli késedelembe estek. A helyi leánybank 76 százalékos céltartalék fedezettségével kalkulálva a szóban forgó hitelre eddig 11 milliárd forint céltartalékot képezhetett a bank, aminek a visszaírása látható nyomot hagyhatna az OTP eredményszámain is. Az első negyedéves adózás előtti eredményt egy ekkora tétel 10 százalékkal tudta volna feljebb tornázni.

Fontos azonban kiemelni, hogy azzal kapcsolatban nincs publikusan elérhető információ, hogy a bank valóban ilyen mértékben hitelezte a vállalatot, és azt sem tudhatjuk, hogy arra ténylegesen is képeztek 11 milliárd forintnyi céltartalékot. Feltételezéseinket ezért is érdemes fenntartásokkal kezelni.

Forrás: Origo