Így kell átalakítani egy céget

Vágólapra másolva!
8 százalék ugrott tegnap a Best Buy árfolyama, miután a Crédit Suisse elemzője szerint felülteljesítő lehet a részvény, ráadásul a célárát is megemelte. Az amerikai kiskereskedelmi cég idén több mint 140 százalékot emelkedett már, hatalmas ralit bemutatva. Tavaly év végén az Investor.hu hasábjain mi is arról írtunk, hogy kedvező fordulatot vehet a részvény.
Vágólapra másolva!

2011 júliusa óta nem járt olyan magasságokban a Best Buy árfolyama, mint tette azt tegnap. A részvény 8 százalékot meghaladó pluszt hozott össze, miután a Crédit Suisse elemzői ismét megkezdték a társaság követését és 32 dollárról 40 dollárra emelték célárukat. A jelenlegi szintekről ez még közel 35 százalékos emelkedési potenciált jelent.

Nagyon úgy fest, hogy a tavaly év végén Hubert Joly vezérigazgató által bemutatott stratégia meghozza a gyümölcsét. A részvény év elején még 12 dollár körüli szinteken mozgott szemben a tegnapi közel 30 dolláros magasságokkal.

Az amerikai kiskereskedelmi cég egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az elmúlt hetekben, hónapokban az okostelefonokra és a tabletekre, ráadásul a dolgozók képzésébe is sok energiát beleöltek, továbbá az üzleteket is megújította a társaság. Ezen kívül különböző cégeknek, mint a Samsung vagy a Microsoft megengedték, hogy saját üzleteket nyissanak a Best Buy boltjain belül.

A vállalat átalakítása miatt munkahelyeket szüntetett meg a Best Buy, elkezdte leépíteni azokat a tevékenységeket, melyek a cég főprofiljához nem illettek. Az európai érdekeltségétől is megvált a társaság azért, hogy a költségeit kordában tudja tartani. Az akkori bejelentést is jól fogadták a befektetők, 10 százalékot ugrott a hírre a részvény.

A Best Buy mindezek mellett megindult az online felhasználók irányába, átalakította a honlapját, hogy a vásárlók hatékonyabban, a mostani trendeknek megfelelően tudjanak vásárolni.

Decemberben már boncolgattuk a vállalat jövőjét

Tavaly év végén egy részletes elemzést írtunk az Investor.hu hasábjain a Best Buy cégről, illetve az előtte álló lehetőségekről. Úgy fest, az új vezérigazgatónak sikerült megfordítani a vállalat hajóját, és így az első féléves teljesítmény szerint tényleg az idei év egyik legérdekesebb befektetési sztorija volt eddig a Best Buy.

A decemberi elemzésünkben összegzésénél is kiemeltük a fordulat lehetőségét, melyből inkább az online üzletág felpörgetése és a menedzsment irányváltása valósult eddig meg:

"Egyelőre a felvásárlási sztori végkimenetelére és az online stratégia sikerességére sem lehet biztosat mondani. Mindkettő jelentős kockázatot hordoz, ugyanakkor, ha bármelyik is kedvező fordulatot venne, akkor a Best Buy jelentős felértékelődési potenciállal kecsegtetne."

Best Buy napi grafikon (NYSE)

Forrás: Origo