Rekord kukoricatermés várható

Vágólapra másolva!
1936 óta nem látott területet vetettek be Amerikában a farmerek kukoricával, ráadásul a termés is soha nem látott magasságokba érhet el az idén. Ezzel továbbra is nyomás alatt maradhat a kukorica árfolyama, ami az elmúlt hónapok lejtmenete ellenére még mindig igen magas szinteken tartózkodik.
Vágólapra másolva!

1936 óta a legnagyobb területet vetették be kukoricával a farmerek az Egyesült Államokban az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) közleménye szerint. Ráadásul a 97,38 millió holdnyi (39,41 millió hektár) terület, ami kukoricával lett bevetve a Bloomberg 95,43 millió holdas elemzői konszenzusát is felülmúlta, ami kedvezőtlenül hatott a termény árfolyamára.

Forrás: Origo

Egyaránt rekord termésre számít a világ legnagyobb kukoricatermelő országának, az USA-nak a farmerei, valamint az ENSZ is, ami mind a feldolgozó cégek (pl. Archer-Daniels-Midland), mind az élelmiszergyártók (pl. Tyson Foods) számára kedvező hír, hiszen vélhetően olcsóbban juthatnak majd a túlkínálat miatt hozzá az alapanyaghoz.

Még van hova esni

A kukorica várható rekord termése egyáltalán nem kedvez az árfolyamnak, legalábbis az emelkedést számítók szempontjából. Technikai szemszögből nézve a kukorica ára már közel egy éve egy csökkenő trendcsatornában mozog, ahonnan többszöri próbálkozásra sem tudott kitörni. A jelenlegi 6,8 dolláros (680 centes) szint is markáns ellenállásnak tűnik, ennél azonban még nehezebb feladatnak tűnik a 7 dolláros szint áttörése, melyet a 200 napos mozgóátlag mellett a csatornatető is gátol.

Egy esetleges lejtmenet esetén az sem zárható ki, hogy 6 dollár alá benézzen a kukorica vékánkénti árfolyama, legalábbis a csatornaalj erre utal.

A kukorica árfolyama (us cent/véka)

Forrás: Origo

Mégis jókora felvevőpiaca lehet a kukoricának

A nagy árfolyam esés ellenére még mindig magasan tartózkodik a kukorica árfolyama. Ennek oka, hogy tavaly 1930 óta a legkeményebb szárazság sújtotta a világ legnagyobb kukorica termelőjét, miközben az időjárási viszonyok több más piaci szereplőnél is a termelés visszaesését hozta.

A szárazságot követően a készletszintek is tovább apadtak és már 16 éves mélyponton járnak, ráadásul egy év alatt 12 százalékot esett vissza. A rekord termésnek köszönhetőn azonban ismét megindulhat a készletek feltöltése.

Az idei kedvezőbb időjárásnak köszönhetően a kukorica minősége is jobb lehet, az USDA legfrissebb adatai szerint a termény 65 százaléka jó, vagy kiváló minősítést kapott a tavalyi 53 százalékkal szemben.