Vágólapra másolva!
Az élelmiszerekből kicsit kevesebbet, üzemanyagokból többet vásároltak a magyarok, mint amit az előzetes adatokból látott a KSH.
Vágólapra másolva!

Áprilisban az előzetes becsléssel megegyezően 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbival összevetve - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent, felülvizsgált részletes adatokból.

Az élelmiszer-vásárlások naptárhatással kiigazított volumene 3,1 százalékkal nőtt az előzetesen közölt 3,3 százalékkal szemben, a nem élelmiszer-jellegű áruk vásárlása pedig stagnálás helyett 0,2 százalékkal csökkent, az üzemanyag-forgalom viszont az előzetesen jelzett 6,3 százaléknál is jobban, 6,5 százalékkal nőtt.

Az egy éve minden hónapban csökkenő kiskereskedelmi forgalomnak a várakozásokat meghaladó áprilisi fellendüléséhez hozzájárult, hogy a sok évtizedes mélypontra süllyedt infláció miatt a reálkeresetek átlag 4,1 százalékkal emelkedtek, de a versenyszférában az 5,2 százalékot is elérték áprilisban. A növekedést segítette az egy évvel korábbi alacsony bázis mellett a márciusi zord időjárás miatt halasztott fogyasztás is.

A kiigazítatlan nyers adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene csak 0,7 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit. Az élelmiszer-forgalom 1,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a nem élelmiszer jellegű termékek eladása viszont tizenkét havi visszaesés után 0,7 százalékkal nőtt, míg az üzemanyag-fogyasztás a naptárhatással kiigazított adattal egyezően 6,5 százalékkal nagyobb volt, amiben a bázishatás is jelentős szerepet játszhatott.

A naptárhatással korrigált adatok szerint a bútorok és műszaki cikkek áprilisi forgalma tavaly március óta a legkisebb csökkenést mutatta, 4,6 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 11,8 százalékos visszaesés után. A ruházati cikkek és lábbelik eladása 2,1 százalékkal nőtt a márciusi 6,2 százalékos csökkenést követően.

Az illatszerek forgalma a márciusi stagnálást követően ismét jelentősen, 8,2 százalékkal emelkedett, a gyógyszerek és gyógyászati termékek eladása pedig mindössze 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A csomagküldő szállítások és az internetes vásárlások volumene az előző havi mérsékeltebb, 23,8 százalékos növekedés után ismét szárnyalt, 34,0 százalékkal bővült, a használtcikk-értékesítés viszont 0,7 százalékkal tovább mérséklődött az előző havi 3,8 százalékos zsugorodás után.