Elhagyja Írországot a spanyol telekomóriás

Vágólapra másolva!
Megállapodásra jutott a spanyol Telefónica az ír leányának értékesítéséről a Hutchison Whampoával, igaz az ügyletre még a helyi versenyhatóságnak is rá kell majd bólintania. A hongkongi vevő végül 850 millió euró fejében vásárolja meg az egységet. A spanyol telekomóriás korábban már több eszközétől is teljes egészében, vagy részlegesen megvált a hatalmas adósságállománya lefaragása érdekében. Az ír eszköz eladása mellett a sajtó korábban a cseh Telefónica CR értékesítését is rebesgette, így nem lenne meglepő, ha előbb-utóbb ettől is megválna a spanyol telekomcég.
Vágólapra másolva!

Hongkongiak terjeszkednek Írországban

A legnagyobb spanyol telekommunikációs cég, a Telefónica megegyezett ír leányának értékesítéséről az ázsiai Hutchison Whampoával, az ügyletre már csak a helyi versenyhatóságnak kell rábólintania. A bejelentés értelmében a vevő 850 millió euró fejében vásárolja meg az O2 Irelandet. Ebből első körben 780 millió eurónyi készpénzt fizet ki a Hutchison, majd további 70 milliót egyes feltételek teljesülése esetén.

A spanyol telekomcég újabb eszközének értékesítése összhangban áll a vállalat stratégiájával, ami jelenleg elsősorban az adósságállomány csökkentésére helyezi a hangsúlyt. A Telefónica célja, hogy a tavalyi nagyobb adósságlefaragást követően idén 51,2 milliárd euróról 47 milliárd euró alá csökkenjen nettó adóssága.

Kiárusítást tart a Telefónica

A Telefónica az utóbbi egy évben markáns lépéseket tett hatalmas adósságának leküzdésére. Ennek érdekében még tavaly értékesítette az Atento nevezetű call center üzletágát, illetve tőzsdére vitte német leányát, a Telefónica Deutschlandot. Utóbbi az elmúlt év legnagyobb európai tőzsdei kibocsátásának számított a telekommunikációs szektorban. Ezen túl jelentős sajátrészvény csomagtól vált meg, viszont egyik legjövedelmezőbb, latin-amerikai egységének tőzsdére vezetését egyelőre elhalasztotta a telekomóriás.

Forrás: [origo]

A Bloomberg korábbi értesülései részben már beigazolódtak, hiszen a hírportál még áprilisban szellőztette meg, hogy az adósságcsökkentés jegyében a Telefónica két egységétől is megválhat. Az egyik az ír, míg a másik a cseh leány lenne. Miután egy hónapja még előbbi értékesítését is tagadta a telekomcég nem lenne meglepő, hogy előbb-utóbb a közép-kelet-európai leány is hasonló sorsra jutna.

Forrás: [origo]

Egyébként időről időre a cseh média is leporolja a helyi egység, a Telefónica CR értékesítését. Még az év elején jelent meg az a felvásárlási pletyka, miszerint a mobilpiaci álmokat dédelgető PPF csoport élénken érdeklődik az egység iránt. Az FM Capital Partners alapkezelője szerint ugyanakkor a spanyol telekomcég csak 50 százalékra csökkentené részesedését a jelenlegi 69 százalékról - írja a Bloomberg.

A legutóbbi negyedéves gyorsjelentésből kiindulva nem lenne meglepő, ha a spanyol telekomóriás megválna régiós érdekeltségétől, hiszen a májusban mintegy harmadával esett vissza a leány profitja éves alapon. Ezen kívül pedig további terhet helyezhet a Telefónica CR-re, ha a PPF-nek ténylegesen sikerülne belépnie a mobilpiacra.

Ennek ellenére egy másik megoldás is adott lehet a Telefónica számára, a Bloomberg forrásai szerint ugyanis az amerikai AT&T tárgyalásokat folytat a spanyol céggel. Elképzelhető, hogy a tengerentúli vállalat bevásárolna európai szektortársába, vagy annak egyes eszközeibe.

A Telefónica árfolyama (Madrid)

Forrás: Origo

Távközlésben terjeszkednek a hongkongiak

A tranzakció révén a Hutchison ír leánya, a Three Ireland piaci részesedése 37,5 százalékra hízhat 2 millió új előfizetőjének köszönhetően. Az egyesült cégen kívül a tranzakció után két hagyományos mobilszolgáltató, a Meteor és a Vodafone maradna a virtuális szolgáltatók mellett. 2012-ben az összeolvadó telekomcégek 803 millió eurós forgalmat generáltak volna együttesen véve.

A Hutchison Whampoa Ázsia leggazdagabb emberének, Li Ka-shingnek az érdekeltségi körébe tartozó konglomerátum. A Bloomberg milliárdosokat rangsoroló listáján az előkelő 21. helyet foglalja el a befektető 24,7 milliárd dollárra becsült vagyona alapján. A Hutchison tevékenységi köre igen széles skálán mozog, a telekomszektor mellett az energiaiparban, a kiskereskedelemben is képviselteti magát, sőt, portfóliójában kikötők is találhatók. Az európai távközlési szektorban Írország mellett Olaszországban, Svédországban, Dániában, Ausztriában és Nagy-Britanniában is jelen van a cég.