Az online ruhavásárlásban a jövő a H&M szerint

Vágólapra másolva!
Elég gyengén muzsikáltak az elmúlt három hónapban az H&M üzletei, a fontosabb teljesítménymutatók esetében 2-4 százalékos visszaesést ért el a vállalat. Az Európában lévő rossz időjárás, valamint a dollár gyengélkedése a svéd koronával szemben belemart a svéd cég profitjába, a befektetők azonban bizakodnak az online vásárlások bevezetésével kapcsolatban, hiszen az elemzői konszenzustól elmaradó számok ellenére is vették az H&M részvényét.
Vágólapra másolva!

A számok mutatják a nyers valóságot

Zárt már ennél szebb negyedévet is a svéd Hennes&Mauritz (H&M) ruházati kereskedelmi cég, a vállalat legfontosabb számai ugyanis elmaradnak az elemzők által várt számoktól. Az árbevétel 2,2, míg a befektetők számára fontos részvényenkénti eredmény 4,4 százalékkal marad el az elemzői konszenzustól.

Konszenzus: A profi tőzsdei elemzők becsléseit és előrejelzéseit összegyűjtő körképeket szakszóval konszenzusoknak nevezzük. Ezeket az elemzői számokat általában nagy adatszolgáltatók, mint például a Reuters vagy a Bloomberg, illetve egyes esetekben a tőzsdei szaksajtó gyűjti és összesíti. A konszenzusokat a fundamentális elemzésben, azon belül is főként a relatív vagy összehasonlító részvényelemzésben lehet hasznosítani, hiszen ez a legközvetlenebb információ arról, hogy hogyan vélekednek a profik egy-egy részvényről.


Forrás: Origo

Ezzel lényegében folytatódik az elmúlt negyedévekben látott kedvezőtlen trend, miszerint a H&M árbevételének növekedési üteme egyre gyengébb, sőt, a májusban végződő negyedévben ugyanis 0,1 százalékos visszaesés tapasztalható az előző évhez képest. Amennyiben pedig azokat az üzleteket nézzük, melyek legalább egy éve nyitva vannak , akkor 4 százalékos a visszaesés nagysága a forgalom tekintetében.

Forrás: Origo

A romló növekedési ütem pedig a nyereség alakulására is komoly hatást gyakorol, ez már sorozatban a harmadik negyedév volt, amikor csökkent a négy negyedéves nettó profit a svéd vállalatnál.

Forrás: Origo

Mi van a számok mögött?

Bár elsőre igen kedvezőtlen kép tárul elénk a számok alapján, a gyengélkedés hátterében több fontosabb jelenség is meghúzódik. Az első ilyen, a pocsék európai időjárás, ami a tavaszi hónapokban jellemezte a kontinenst. A melegebb időjárási körülményekre kialakított tavaszi kollekció ugyanis nem kelendő a hideg, havas időjárási körülmények közepette, nem meglepő tehát, hogy a vásárlók inkább a boltokban hagyták a termékeket. A márciusi hónapban látott 12 százalékos visszaesés például alapvetően magyarázható ezzel a jelenséggel. A gyenge időjárási körülmények azonban valamelyest kevésbé jelentenek súlyos problémát, hiszen a probléma nem egyedi, a nagy rivális Inditexet is érinti.

Nincs könnyű helyzetben a cég a könyveléshez választott svéd korona miatt sem, hiszen az elmúlt hónapokban komoly erősödésen ment keresztül a dollárral szemben. Az USA pedig nagy piacnak számít a H&M-nél, ezért ha gyengül a dollár a svéd koronával szemben, a H&M termékeinek eladási ára pedig nem változik, akkor a vállalat hiába kap ugyanannyi dollár az adott ruháért, vagy cipőért, ezt már csak kevesebb koronára tudja átváltani. A cég becslései szerint nagyjából 1,8 milliárd koronával magasabb árbevételt érhettek volna el a negyedévben, ha változatlanok maradtak volna az árfolyamok. (Ez 5,6 százalékos pluszt jelentett volna az előző évhez képest az árbevétel területén.)

Gyenge eredmény, a befektetők mégis veszik

Hiába számolt be azonban gyenge eredményekről az H&M, a befektetők ettől még nem ilyedtek meg, és az árfolyam nyitás után egyből 2 százalékos pluszba ugrott, amiből jelenleg is tart 1,2 százalékot.

Az H&M árfolyama (Stockholm)

Forrás: Origo

A háttérben főleg az áll, hogy a menedzsment szerint a gyengébb eredmények ellenére is tarthatóak az idei évre megfogalmazott célok. A jelentésben a vállalat hangsúlyozza, hogy a június első két hete parádésan indult a cég számára, az azonos pénznemre (svéd korona) átszámított forgalom ugyanis 14 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Ami szintén optimizmusra adhat okot a befektetők körében, hogy a H&M is jelentős potenciált lát az online vásárlásokban, augusztusban például az USA-ban is elindítja ezt a szolgáltatását a svéd vállalat, míg 2014-ben további országok számára tenné elérhetővé ezt a lehetőséget. Karl-Johan Persson, a társaság vezérigazgatója hozzátette, folyamatosan nyitnak majd új üzleteket, és elérhetőnek tartják az idei 350 új üzlet megnyitását, ami jelentősen növelheti majd a vállalat árbevételét, ezen keresztül pedig a befektetők hozamát is.