Olcsó hiteltől még nem lesz egymillió munkahely

Vágólapra másolva!
Beruházások nélkül nincs munkahelyteremtés, a beruházások növekedéséhez azonban bizalmi légkör kell - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára hétfőn, a Széchenyi Kártya Program kapcsán rendezett székesfehérvári fórumon.
Vágólapra másolva!

Dávid Ferenc szerint minden olyan lépést üdvözölnek, ami a vállalkozók megsegítésére irányul. Emlékeztetett, hogy a kormány végre a vállalkozók felé fordult, mert a devizahitelesek és az önkormányzatok után rajtuk is segíteni próbál a Széchenyi Kártya Program állami kamattámogatásának növelésével.

Az egymillió új munkahely megteremtésével egyetértenek, de az beruházás nélkül nem fog megvalósulni Dávid Sándor szerint. Úgy vélte, hogy önmagában a kamattámogatás nem elegendő, a beruházások növekedéséhez bizalmi légkör kell, mert "a vállalkozók körében nagyon megingott a jövőbe vetett hit".

Tragikusnak nevezte, hogy Magyarországon az idén és jövőre a beruházások volumene meg fog egyezni a 2000-es évivel. Megjegyezte, hogy a hazai vállalkozásoknál már a normál állóeszközpótlásra sincs pénz.

A főtitkár közölte, hogy a VOSZ a termelést helyezi előtérbe, mert egy termelőszférában létrehozott munkahely 2-2,5 munkahelyet hoz létre a szolgáltatás, kereskedelem területén. Hozzátette: szelektív adó- és járulékpolitikára van szükség, amelynek középpontjában a termelés áll.

Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a magyar kkv-k nem mernek beruházni, mert drága a hitel vagy rossz a piac. Előbbire sikerült megoldást találni a Széchenyi Kártya Program megemelt kamattámogatásával: hat termékükből három esetében a cégek kevesebb mint havi 0,4 százalékos kamattal juthatnak hitelhez.

A kormány május 1-jétől évi 5 százalékra emelte a kamattámogatást a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, amelyet az adott ügylet futamidejének első három évére biztosít. A három konstrukcióhoz továbbra is kapcsolódik a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatás. Az olcsó hitel lehetővé teszi a válság miatt elhalasztott beruházások elindítását, a gépek, eszközök korszerűsítését, tovább növeli a kkv-szektor uniós pályázatokon való részvételének esélyeit.

A 2002-ben indult Széchenyi Kártya Program keretében eddig 185 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelösszeg elérte az 1200 milliárd forintot. Fejér megyében a befogadott igénylések száma közel 8500, ebből már létrejött több mint 6000 hitelügylet, ami összesen 37 milliárd forint összegű hitel kihelyezését jelenti a megye vállalkozói részére.