Megijedt a görögöktől a Gazprom

Vágólapra másolva!
Mégsem tesz ajánlatot az orosz Gazprom a görög állami gázcég, a Depa felvásárlására. Úgy fest, nem sikerül privatizálni a görög társaságot, emiatt viszont az idei évre tervezett eszközeladási valószínűleg nem teljesülnek, ezáltal pedig gondba kerülhet Görögország. A Gazprom egy stratégiai piacon szerezhetett volna részesedést, ami a jelenlegi állás szerint meghiúsul, ez pedig az EU érdeke is, hiszen az orosz gázfüggőséget akarják csökkenteni.
Vágólapra másolva!

Meggondolta magát a Gazprom

Nem tesz felvásárlási ajánlatot az orosz Gazprom cég a görög Depa gázvállalatra, így az egyetlen ajánlattevő is kiszáll az aukcióból. Az orosz társaság nagyjából 900 millió eurónyi (1,2 milliárd dollárnyi) összeget adott volna a Depáért a korábbi értesülések szerint, sőt több befektető is érdeklődött a társaságért, köztük egy görög csoport és egy másik orosz gázcég is.

A megjelent kommentek szerint a görög illetékesek szerint az európai versenyszabályozó hatóságok nem nézték volna jó szemmel, ha az orosz gázmonopólium megveti a lábát az országban, mely stratégiailag fontos helyen fekszik. Az EU - ahogyan az illemkönyvben szerepel - cáfolta a görög híreszteléseket.

A Gazprom természetesen mással indokolta azt, hogy nem tett ajánlatot: szerintük nagyon magas az esélye a fogyasztók nemfizetésének, ami miatt a Depa pénzügyi pozíciói tovább romolhatnak. A Hellenic Rebuplic Asset Development Fund szerint a Gazprom által megnevezett kockázatokat megtárgyalták már.

Gazprom napi grafikon (London)

Forrás: Origo

Nem teljesülhetnek a privatizációs bevételek

A görögök a Depa mellett még a gázszállító Desfá-t is privatizálni szeretnék, melyek eladásából összesen nagyjából 1,3 milliárd dolláros bevételt vártak. Mivel a Depa eladása csúszik, így veszélybe kerülhetnek az idei évre tervezett privatizációs bevételek, ráadásul a Depa az egyik olyan görög vállalat volt, amitől azt remélték, hogy sokakat érdekel.

A Wall Street Journal információi szerint a Depa eladására hamarosan újabb aukciót írnak ki. A Desfát a jelenlegi információk szerint az azeri állami olaj- és gázcég, a Socar veheti meg jó eséllyel, hiszen egyedüli ajánlattevőnek számít.

A sikertelen privatizációk miatt hétfőn és kedden a görög tőzsdeindex nagyjából 5 százalékot esett, bár az is tény, hogy nem volt túl jó hangulat az elmúlt napokban a részvénypiacokon.

ASE Index (pont)

Forrás: Origo

Nem szívesen látott vendég a Gazprom

Európa az elmúlt években folyamatosan arra törekedett, hogy az orosz Gazprom piaci fölényét megtörje és a kontinens gázellátás-biztonságát növelje. A Gazprom számára rendkívül fontos az európai piac, ugyanis árbevételének jelentős része az öreg kontinensről származik.

Az EU azon dolgozik, hogy az azeri gázt milyen útvonalon jutassák el Európába, aminek a célja az orosz gázfüggőség csökkentése. Jelenleg két irány között megy a huzavona: az egyik a Dél Nabucco, mely Ausztriába vinné a gázt, a másik pedig a Trans-Adriatic, ami pedig Olaszországba szállítaná a Kaszpi-tengertől a földgázt. Utóbbi ráadásul görög területeken is keresztülhalad.

A Nabucco West tervezett útvonala

Forrás: Origo

A Trans Adriatic tervezett útvonala

Forrás: Origo