Eddig tartott a japán tőzsde szárnyalása

Vágólapra másolva!
Nem tudja folytatni tegnapi jó teljesítményét a japán tőzsde, 0,9 százalékos mínuszban zárta a mai kereskedést. A jen viszont erősödött valamelyest a dollárral szemben, a 98-as szint közelében alakulnak a jegyzések. Közben amerikában csak a Nasdaq tudott pluszban zárni a vezető indexek közül, miközben az Apple számos újítást jelentett be.
Vágólapra másolva!

Újabb mínuszos nap a japán piacon

0,9 százalékos mínuszba esett vissza a Nikkei a Bank of Japan kamatdöntő ülése után. A BoJ nem változtatott az irányadó rátán, illetve a korábban kitűzött célján, hogy 60-70 ezer milliárd jennel növelje évente a monetáris bázist. A piacok a kommentek szerint azért reagáltak eséssel, mert a jegybank az elmúlt hetekben látott volatilitást nem említette a közleményében, illetve sokan újabb lépések bejelentését várták.

A Nikkei értéke

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A jen ismét erősödött valamelyest a dollárral szemben, míg tegnap már a 100-as szint felé közelített az árfolyam, addig ma megint inkább a 98 felé tartottak a jegyzések.

Az USDJPY árfolyama

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A többi ázsiai piacon sincs jó teljesítmény, a is KOSPI 0,6 százalékot veszített értékéből. Egyedül az ausztrál tőzsde teljesítménye számít jónak, az index 0,3 százalékot erősödött. A kínai tőzsde viszont ma ünnepnap miatt zárva tart.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Megérkeztek az Apple újításai

Bemutatta a tegnap az Apple az új iOS operációs rendszert, amit alaposan átszab a cég, ugyanúgy, ahogyan az új Mac Pro számítógépet, mely teljesen új dizájnt kap. A társaság emellett bejelentette az iTunes Radiot, ami stream szolgáltatásként működik majd. A vállalat bemutatta a felturbózott MacBook Air laptopokat, mely Intel processzorral mennek majd és 9 óra fölötti üzemidőre lesznek képesek.

Hullámzó teljesítményt nyújtottak tegnap az amerikai indexek, csak a Nasdaq tudott a főbb benchmarkok közül a pozitív tartományban zárni. A többieknek apró mínuszok jöttek össze.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Tízből csak öt S&P 500 szektor tudott emelkedéssel zárni tegnap, leginkább a távközlési papírokat szerették a befektetők, melyek árfolyama átlagosan 0,8 százalékkal erősödött.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

1,5 milliárd dollárral megemeli a japán Softbank telekomcég a Sprint Nextelre vonatkozó vételi ajánlatát, így már összesen 21,6 milliárd dollárt készül költeni a japán cég az ügyletre.. A 21,6 milliárd dollár 16,6 milliárd dollárnyi készpénzből és 5 milliárd dollárnyi hitelből valósul meg a korábbi 12,1 milliárd dollárnyi készpénzzel és 8 milliárd dollárnyi hitellel valósult volna meg. Igaz a Softbank részesedése 70 helyett 78 százalék lesz.

A Sprint szerint a Dish Network ajánlata nem elég magas, hogy azt favorizálják, melyet néhány hete tett a Sprintre. A Sprint második legnagyobb tulajdonosa, John Paulson is támogatja a Softbank ajánlatát.

12 százalékot zuhant piaczárás után a Lululemon Athletica , hiába számolt be a sporteszközöket, ruhákat gyártó cég az elemzői konszenzushoz képest jobb árbevételről és egy részvényre jutó profitról. A társaság vezérigazgatója bejelentette lemondását, amint találnak új vezetőt. Pozitívum továbbá, hogy a cég 1,645-1,665 milliárd dolláros éves bevételre számít a korábbi 1,615-1,64 milliárd dolláros prognózissal szemben, sőt az 1,648 milliárd dolláros konszenzust is túl tudja szárnyalni.

1,7 százalékot esett piaczárás után a Texas Instruments papírja a vállalat által közzétett profitprognózis után. A chipgyártó korábban 37-45 centes EPS-sel számolt, melyet 39-43 centre szűkítettek, miközben a piac 41 centet jósolt. A befektetőket nem hozta lázba a várakozásoknak megfelelő előrejelzés. A cég termékei iránti kereslet vegyes a menedzsment szerint.