Nincs pénz a Közgáz liftjeire

Vágólapra másolva!
A jelentős büdzsévágás miatt takarékosságra szorul a Budapesti Corvinus Egyetem. Legújabban azt jelentette be az egyetemi vezetés, hogy a lift nem fog járni átmenetileg, illetve azt is, hogy elromlott a szerverteremben a gépeket hűtő klíma, úgyhogy az egyetemi rendszer sem fog működni legalább reggelig. Igaz, ez utóbbinak nincs közvetlen köze a spóroláshoz.
Vágólapra másolva!

Nem járnak a liftek a Budapesti Corvinus Egyetemen, mert nincs pénz az üzemeltetésükre - írta a 444.hu.

"Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a főépületben és a Sóház épületében található liftek ideiglenesen leállításra kerültek, tekintettel arra, hgoy az egyetem fizetési nehézségei miatt a liftek előírt üzemeltetési feltételei jelenleg nem biztosítható maradéktalanul" - írta Rózsás Péter András gazdasági igazgató az egyetem diákjainak.

Érdeklődésünkre az egyik hallgató, Dániel azt válaszolta, hétfő délután négy óra után kapták az erről szóló levelet, még nem látta, hogy máris leállították-e a lifteket. Egy másik hallgató, Ádám pedig azt írta, nem sokkal később egy másik levelet is kaptak, abban az állt, hogy a "szerverterem klímájának meghibásodása miatt az összes egyetemi rendszert leállítjuk. Részleges visszaindításuk holnap reggel lehetséges".

A kormány átalakította a felsőoktatás finanszírozását úgy, hogy a jogász és közgazdászképzéseket jóval kisebb összeggel támogatja az állam, pedig több a képzésekhez tartozó szak a legnépszerűbbek közé tartozik.

A finanszírozás átalakítása miatt a Budapest Corvinus Egyetem támogatása 25 százalékkal csökken, amely a Figyelő korábbi cikke szerint 3 milliárdos hiányt okozna, ha nem tennének takarékossági intézkedéseket. Az egyetem februárban azt közölte, hogy tömeges elbocsátások nem lesznek, de így is van, akit el kell küldeni az állományból.