Vágólapra másolva!
Szépen teljesít a korai órákban a magyar tőzsde, azok után, hogy már tegnap is emelkedni tudott a rossz nemzetközi hangulatban. A blue-chipek többsége felfelé megy, bár nagyobb elmozdulások egyelőre nem láthatók. A forint kissé erősödik, az euróval szembeni árfolyama a 297-et közelíti.Felemásan kezdik a hét utolsó kereskedési napját a nyugat-európai tőzsdék, miután tegnap egy százalék körüli mínuszokat halmoztak fel a vezető indexek. Az elmozdulások mértéke nem nagy, a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatok azonban érdemben befolyásolhatják majd a kereskedés irányát.
Vágólapra másolva!

Emelkedik a BUX

Szépen teljesít a korai órákban a magyar tőzsde, azok után, hogy már tegnap is emelkedni tudott a rossz nemzetközi hangulatban. A mai 0,5 százalékos pluszával a régióban eddig a jobban teljesítők között van.

Forrás: Origo

A blue-chipek többsége emelkedni tud a kezdeti órában, az OTP 0,3 százalékos, a Mol 0,5 százalékos pluszban időzik. A két gyógyszercég is emelkedik, de a forgalom eddig természetesen nem túl nagy. A Magyar Telekom még tegnapi záróára közelében tartózkodik.

Forrás: Origo

Az áprilisi ipari termelés 2,9 százalékkal növekedett éves alapon, holott az elemzői becslések csak 1,4 százalékos növekedést jeleztek előre, míg a havi növekedés 1,2 százalék volt. A magyar külkereskedelmi mérlegben 700,5 millió eurós többlet halmozódott fel áprilisban, jóval több, mint a szakértők által várt 523 millió eurós érték. Jó hír, hogy az export több mint 10 százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőtti áprilisi szintet euróban számolva, hiszen a magyar gazdaság növekedést elsősorban a kivitel húzza.

Az OTP árfolyama

Forrás: Origo

Emellett közzétették a májusi államháztartási deficitadatokat is. 30,8 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiány májusban. Ezzel az első öt hónapban 559,4 milliárd forintra duzzadt a hiány, ami az éves elirányzott terv 63,5 százalékának felel meg.

A forint tegnapi 298-as szint közelében kezd az euróval szemben. Tegnap is nagyobb mozgást mutatott be az EURHUF, amely délelőtt még a 296-os szintet célozta meg, délutánra viszont közel 300-ig gyengült a hazai deviza.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: Origo

Amerika mozgathatja majd az európai piacokat is

Felemásan kezdik a hét utolsó kereskedési napját a nyugat-európai tőzsdék azok után, hogy tegnap egy százalék körüli mínuszokat halmoztak fel a vezető indexek. De például a milánói börze több mint 2,5 százalékot zakózott.

Az olasz börze próbál korrigálni, és a német DAX is jól teljesít, de igazán majd csak a délutáni tengerentúli munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják érdemben a kereskedés menetét.

Forrás: Origo

Egyre inkább a bóvli kötvények felé fordulnak az európai vállalatok, hiszen az idei év első öt hónapjában 66,7 milliárd euró értékben bocsátottak ki alacsony besorolású vállalati kötvényeket. A tendencia pedig fokozódik, májusban 19,1 milliárd euróval a legerősebb hónapot sikerült elérni. A vállalatok célja ezzel az lehet, hogy az alacsony hozamkörnyezet mellett minél inkább csökkentsék tőkeköltségüket.

Várhatóan ma nevezhetik meg a Raiffeisen Bank International új vezérigazgatóját korábbi értesülések szerint. A Reuters tegnapi beszámolója szerint Herbert Stepic elmozdításában az osztrák tartományi bankok játszottak kulcsszerepet, akik a Raiffeisen Zentralbankon keresztül 78 százalékos részesedéssel rendelkeznek.