Saját hazájában feszítenék keresztre az Apple-t

Vágólapra másolva!
Először veszített pert az Apple a Samsunggal szemben Amerikában, mely akár az iPhone 4-esek betiltásával is járhat az USA-ban. Az utóbbi hónapokban folyamatosan jobban teljesít az Apple az amerikai piacon, mint a Samsung, ami akár véget is érhet, egy kedvezőtlen legfelsőbb bírósági döntés következtében.
Vágólapra másolva!

Pert veszített az Apple

Története során először veszített szabadalmi pert az Apple a Samsung ellen Amerikában, az USA nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó bizottsága (ITC) ugyanis vétkesnek találta az Apple-t a Samsung szabadalmának megsértésében. A bizottság szerint a technológiai cég a Samsung szabadalmával egyező technológiát alkalmazott, a vezeték nélküli hálózatokon történő információ továbbítására.

Vélhetően nem ez volt az utolsó peresedés a Samsung és az Apple között, ugyanis a két technológiai cég komoly bevétellel, és készpénzállománnyal rendelkezik ahhoz, hogy az esetleges bírósági számlákat könnyedén kifizesse. Arról nem is beszélve, hogy a technológiai szektor általában komoly szabadalmi vitákkal teli piac, szinte minden cég legalább 1-2 másik vállalattal jogi vitában áll.

Egy kis ízelítő a tech szektorban zajló végtelen pereskedésekről

Forrás: Origo

Ezzel együtt az Apple még a legfelsőbb bírósághoz jogorvoslatért, így a jelenlegi döntés hatályon kívül kerülhet. Amennyiben itt kedvezőtlen döntés születik az amerikai cég számára, akkor még Barack Obama is megmentheti a gyártók, hiszen az elnök 60 napos vétójoggal rendelkezik az ügy kapcsán. Ha pedig erre sem kerülne sor, akkor az Apple kénytelen lenne felfüggeszteni bizonyos termékeinek értékesítését az USA-ban.

Bár a problémás készülékek listája nem tartalmazza a legújabb iPhone 5-öt, közte van viszont az iPhone 4, mely Amerikában még mindig töretlen népszerűségnek örvend, mondta el Marcelo Claue, a Brightstar vezérigazgatója a Bloombergnek. Bár az Apple hivatalos adatokat nem tesz közzé az egyes termékek eladási statisztikájára vonatkozóan, az iPhone eladások vélhetően a teljes bevételek felét teszik ki, melyek egyharmadát Amerikában realizálja a technológiai vállalat.

Tovább növelte részesedését Amerikában az Apple

Az ITC ítéletén kívül jó hír is érkezett az Apple számára tegnap, a ComScore ugyanis publikálta az amerkai okostelefonpiac áprilisra vonatkozó statisztikáit. Ebből kitűnik, hogy az Apple tovább növelte súlyát a piacon, az elmúlt 3 hónapban az USA-ban eladott minden 1000 készülékből ugyanis 392 az almás cég által gyártott iPhone.

Forrás: Origo

Az operációs rendszerek területén viszont még mindig nagy az Apple lemaradása, bár kedvezőnek tekinthető, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan zárkózik fel a Google által fejlesztett Androidra.

Forrás: Origo

Az tehát feltételezhető, hogy az elmúlt hónapok kedvező folyamatait nagyban megakasztaná az Apple bírósági elmarasztalása, és bizonyos termékei forgalmazásának beszüntetése az USA-ban. Az árfolyamon egyelőre nem érződik az ebből származó félelem, hiszen a tegnapi 0,3 százalékos mínusz nem számít rossznak a S&P 500 0,6, valamint a szektortársak 1-1,4 százalékos visszaesése mellett.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo