Vágólapra másolva!
Kisebb pluszban van a magyar részvénytőzsde a borongós nemzetközi hangulattól, habár a BUX csökkenéssel kezdte a szerdai napot mostanra már minimális emelkedésbe váltott. A forint a 293,5-ös szint közelében ingadozik a reggeli kereskedésben az euróval szemben, azok után, hogy tegnap délután nagyobbet gyengült az árfolyama.Európában pirosba burkolóznak a tőzsdék a tegnapi amerikai és a mai ázsiai csökkenések után. A befektetők még mindig a Fed kötvényvásárlási programjának mérséklése miatt aggódnak a legjobban. Az elemzők most azt várják, hogy akár már szeptemberben csökkentheti vásárlásait az amerikai jegybank.
Vágólapra másolva!

Ma lehet utoljára osztalékért Richtert venni

Kisebb emelkedéssel kezdett a hazai tőzsde, ami nem is rossz teljesítmény a rossz nemzetközi hangulatban, bár a plusz mértéke meglehetősen törékeny. Valószínűleg ma is a nemzetközi hírek fogják befolyásolni a magyar börze teljesítményét is. A régióban és Európában is felülteljesít ezzel a BUX, legalábbis a reggeli órákban.

Forrás: Origo

Ma kisebb mínuszban nyitott a Mol, azok után, hogy tegnap igencsak belehúzott, és zárásra 2 százalékos pluszba ért az olajpapír. Az OTP közel fél százalékos emelkedésben van, de rá is fér a bankpapírra a jobb teljesítmény, mert tegnap is csökkenéssel fejezte be a napot. A Magyar Telekom viszont továbbra sem tud lendületet venni, a részvény a 350 forintos ár közelében mozog.

Forrás: Origo

A gyógyszerpapírok közül az Egis egy százalékkal megy lefelé, míg a Richter eddig 0,4 százalékkal halad felfelé, talán annak is köszönhetően, hogy ma lehet utoljára osztalékkal venni a papírt. A tegnapi záróárral számolva 1,85 százalékos osztalékhozammal kecsegtet tulajdonosai számára a részvény. A papíronkénti 660 forintos összeget június 17-én fizeti ki részvényeseinek a gyógyszeripari cég.

A háztartásokra 80-90, míg a vállalatokra 90-95 százalékban hárították át a bankok a tranzakciós illetéket, derült ki az MNB által tegnap kiadott tanulmányból.

A magyar kiskereskedelmi forgalom 3,4 százalékkal emelkedett áprilisban, ekkora növekedést 2006 szeptembere óta nem lehetett látni Magyarországon. Ez már csak annak fényében is kedvező adat, hogy a Bloomberg elemzői konszenzusa 0,7 százalékos szűkülést prognosztizált.

Ma délelőtt 10 órától értékeli Varga Mihály az elmúlt három év gazdasági teljesítményét. A beszéd akár ki is válthat némi mozgást elsősorban a forint piacán.

Reggel a forint 293,5 környékén kezdett az euróval szemben majd valamelyest gyengült, azok után, hogy tegnap napközben sikerült ugyan erősödnie, de késő délután elfogyott a lendülete és egészen 293,7-ig csúszott vissza az árfolyam. A dollár/forint keresztárfolyam 224-nél, míg a CHFHUF 236,9-nél ingadozik a korai órákban.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: Origo

Általános esés a piacokon

Ma már Európában is lefelé veszik az irányt a vezető indexek, miután tegnap Amerikában is csökkenéssel zártak a tőzsdék, és a ma reggeli ázsiai kereskedésben is borongós volt a hangulat. A közgazdászok egy része úgy gondolja, hogy a Fed szeptemberben csökkentheti monetáris stimulusát, és az utóbbi időben egyértelműen az ezzel kapcsolatos félelmek mozgatják leginkább a piacokat.

Forrás: Origo

Délelőtt érkezik az eurózónára vonatkozó végleges első negyedéves GDP-adat, és a szolgáltatószektorbeli beszerzési menedzserindexek. De még fontosabb lesz a délután az USA-ból érkező ADP foglalkoztatottak számának változása. Ez komolyan befolyásolhatják a kereskedés menetét Európában is.

A Barclay's olajipari elemzői szerint 10 százalékkal többet költhetnek idén a kutatásra és kitermelésre az olajcégek, így a ráfordítás összege elérhet a 678 milliárd dollárt. A kalkulációk szerint a PetroChina a költekezésben megelőzheti az Exxon Mobilt, mely az elsőségét 1980 óta először veszítheti el.

1 százalékot esett az első negyedévben a Tesco legalább egy éve nyitva lévő üzleteinek (tisztított) forgalma az Egyesült Királyságban. Az elemzők viszont csak 0,7 százalékos csökkenésre számítottak.