Elgyengült a forint

Vágólapra másolva!
Késő délutánra elvesztette a lendületét a forint, 291,5 közeléből visszaszökkent az euró árfolyama 293-ig. A Moody's rosszmájúsága lehet a ludas.
Vágólapra másolva!

16:30 - Oda lett az erősödés

Szinte a teljes mai erősödését visszaadta a forint az euróval szemben a délutáni órákban, miután a Moody's ismét negatív hangvételű kommentárt fogalmazott meg. A hitelminősítő szerint az előttünk álló egy-másfél évben elvétheti Magyarország a deficitcélt, részben a gyenge növekedés miatt (amire egyébként szintén figyelmeztetett a Moody's). Az elcsúszásra pedig a piac büntetéssel is reagálhat. A hitelminősítő üzenetét úgy is értelmezhetjük, hogy korai lenne még a felminősítést várnunk tőlük (a Moody's-nál egy fokozattal a befektetésre ajánlott kategória alatt áll a besorolásunk, negatív kilátásokkal).

Az euró-forint árfolyam visszatért 293 közelébe, pár pillanatig még felette is megfordult. Nagy dráma nincs persze, hiszen a gyengülés össze se mérhető a tegnap látott, igen vaskos erősödéssel, de a napon belüli fordulat azért tetten érhető, hiszen 291,5-közeléből ugrott vissza az árfolyam 293-ig.

Az euró-forint árfolyam

14:00 - 292 alá is benézett az euró

Folytatja tegnap megkezdett erősödését a forint, az euróval szembeni árfolyama már a 292-es szint alatt mozog. A dollár/forint árfolyama már 222,5-nél, a svájci franké pedig 235,2-nél található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Jó teljesítményében több tényező is szerepet játszik, az egyik ilyen a mai sikeres állampapír aukció lehet, melyen az ÁKK terv feletti mennyiséget tudott eladni a három hónapos diszkont kincstárjegyekből. Az 50 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre több mint kétszeres vételi érdeklődés mutatkozott. Ezt látva 60 milliárd forintra emelte a vételre elfogadott mennyiséget az Államadósság Kezelő Központ. Az aukciós átlaghozam 4,19 százalékon alakult, ami 2 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlahgozamnál, viszont 5 bázisponttal magasabb a tegnapi másodpiaci referenciahozamnál.

Forrás: [origo]

Ezen kívül az MNB mai tájékoztatása szerint a jegybank átváltható kötvények kibocsátását tervezi, és az innen befolyó összeg pluszbevételt jelenthet a költségvetés számára. Csak olyan vállalatok kötvényeit bocsátanák ki, melyekben az állam részesedéssel rendelkezik - közölte Hegmanné Nemes Sára, vagyonpolitikáért felelős államtitkár. Az innen befolyó összeget az olyan állami beruházások finanszírozására használhatják, melyek leállítását Varga Mihály a májusi kiigazító csomag ismertetésekor meglebegtette - írja a Bloomberg.

A pluszbevétel mindenképpen pozitív a költségvetés számára, melynek híre a jó részvénypiaci hangulattal együtt segítheti a forintot. Ráadásul a a forint technikai képe is kedvező, tegnap egy trendvonal és az 50 napos mozgóátlag együttes erővel állta útját a magyar deviza további gyengülésének. A forint így vissza tudott fordulni a 296 fölötti szintekről, és ha folytatja erősödését, az első komolyabb akadály csak a 290,5-ös szintnél húzódik számára.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]