Vágólapra másolva!
Nap végén sikerült a pozitív tartományban befejeznie a kereskedést a magyar tőzsdének, a BUX végül 0,4 százalékos pluszban zárt. Ma elsősorban a Mol és az Egis vette ki a részét az emelkedésből. Az olajpapír több mint 2 százalékkal  drágult, ellenben az OTP 0,8 százalék feletti mínuszban zárt. A forint piacán elromlott a hangulat, korábban még 291-hez közel is járt az euróval szembeni árfolyam. Azonban talán a Moody's költségvetési hiányt érintő negatív kommentárjának hatására is egészen 293,5-ig gyengült a forint.Nyugat-Európában is mérséklődött a befektetők emelkedésbe vetett hite, a DAX csaknem teljes emelkedését leadta a nap végére. Ellenben Spanyolországban kitartott a jó hangulat, a vártnál jobb munkaerőpiaci adatoknak köszönhetően.Amerikában határozott irány nélkül telik a kereskedés, mivel ma nem lát napvilágot fontosabb makroadat a tengerentúlról. Jelenleg kisebb elmozdulások láthatóak csak a parketteken.
Vágólapra másolva!

A Mol segítette a hazai tőzsdét

Nap végére újból beleerősített a hazai tőzsde, a BUX végül fél százalékhoz közeli pluszban zárt. Napközben végig a pozitív tartományban tartózkodott a hazai parkett, ahol az idei átlaghoz közeli lett a forgalom is, annak ellenére, hogy fontos piacmozgató hír ma nem látott napvilágot. A régióban ezzel még mindig a gyengébben teljesítők közé tartozott a hazai börze.

Forrás: [origo]

Nap végére belehúzott a Mol, amivel a blue-chipek élére állt az emelkedésben. Délelőtt még nem volt túl nagy az olajcég lendülete, de délutánra megérkeztek a vevők, zárásra pedig egészen 2 százalék feletti pluszba húzták a Molt. A forgalom azonban bőven alatta marad az 1 hónapos átlagértéknek. Mellette még a két gyógyszercég közül a kisebbik muzsikált jól a keddi kereskedésben, az Egis 1,4 százalékkal emelkedett, de a Richter fél százalékkal került lejjebb.

Forrás: [origo]

Ellenben az OTP viszont épphogy leadta a nap folyamán összegyűjtögetett kis előnyét, és végül 0,8 százalékos mínuszban zárt a bankpapír. Illetve a Magyar Telekom sem tudott erőre kapni, amiben talán az is szerepet játszhatott, hogy megjelentek olyan hírek, a társaság részvényei novemberben kikerülhetnek az MSCI indexcsalád kosarából. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet az árfolyamot illetően, ha a Richter novemberi példájából indulunk ki.

A Mol árfolyama

Forrás: [origo]

Elhunyt a Danubius cégcsoport elnöke, Sir Bernard Schreier, aki 17 éven keresztül irányította a hoteleket üzemeltető vállalatot. Halála után bizonytalan, hogy milyen elv szerint fogják vezetni a társaságot őt követő örökösök, és folytatódnak-e a Shcreier által megkezdett saját részvényvásárlások. A cég részvényei jelentős forgalom mellett 15 százalékot ugrottak ma.

50 százaléknyi Rába részesedés megtartását tette kötelezővé a parlament által tegnap elfogadott jogszabály módosítása - írja a Népszabadság. A gépgyártóban jelenleg 73,67 százalékos részesedéssel rendelkezik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Varga Mihály korábban jelezte, hogy egyes beruházásokhoz egyszeri vagyongazdálkodási bevételekből szeretnének forráshoz jutni.

Átváltható kötvények kibocsátását tervezi az MNV Zrt., ami szorosan összefügghet a fenti hírrel. A kötvények mögött az állami tulajdonnal is rendelkező vállalatok részvényei állnának - mondta el a Bloombergnek Hegmanné Nemes Sára, vagyonpolitikáért felelős államtitkár. A kibocsátásból származó forrásokat a leállított beruházásokra fordítaná a kormány. A Mol-ban meglévő részesedés nem része az ügyletnek.

Magyarország elvétheti a költségvetési hiánycélokat a következő 1-2 évben - véli a Moody's. A hitelminősítő szerint a 3 százalék alatti GDP-arányos költségvetési hiány elérése veszélybe kerülhet jövőre, részben a választások miatt, az idei hiánycél azonban teljesülhet.

Talán a Moody's negatív kommentárja is szerepet játszhatott a forint elgyengülésében, ugyanis a tegnap megkezdett, és ma délelőtt is folytatott erősödését nem tudta megtartani a magyar deviza. Az euróval szembeni árfolyam már járt bőven a 292-es szint alatt is, innen viszont 293,5 fölé ugrott a jegyzés. A dollár/forint keresztárfolyam 224,4-nél, a svájci franké pedig 236,2-nél ingadozik.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Elgyengült a DAX

Nyugat-Európában a záráshoz közeledve néhány piacon már szinte a teljes pluszok eltűntek. Erősen érezhető a befektetői jókedv mérséklődése. A DAX igen messze került reggeli 1 százalék feletti emelkedésétől, ellenben a spanyol parkett jól tartja magát.

Ebben szerepet játszhatott, hogy a spanyol munkaügyi minisztérium szerint a regisztrált munkanélküliek száma közel 100 fővel csökkent havi alapon májusban. A közgazdászok többsége 50 ezer főhöz közeli értéket prognosztizált.

Forrás: [origo]

Jól megy az európai bankszektornak, elsősorban a kisebb olasz pénzintézetek vannak 2-4 százalékos emelkedésben, de például a Société Générale is 1,5 százalék felett drágul, miután a Goldman Sachs vételre módosította semleges ajánlását a papírra vonatkozólag.

Irány nélkül az amerikai piacok

Nincs határozott irány az amerikai piacokon, a tegnap zárásra összeszedett szép pluszok hatása már elmúlt. Mivel ma sem Európában, sem pedig az USA-ban nem érkezett fontosabb makroadat, így csendesen csordogál a kereskedés.

Forrás: [origo]

Kiváló hónapon van túl az amerikai autópiac, májusban ugyanis tovább folytatódott az elmúlt évek kedvező trendje. Az évesített eladások tekintetében egyre közelebb van a 15 milliós határ, melyet utoljára a 2008 júliusában végződő 12 hónapban tudott elérni az amerikai autópiac. A Ford 0,4, míg a General Motors 1,8 százalékkal megy felfelé.

Utóbbi teljesítményét az is segíti, hogy több év után visszakerül a legnagyobb amerikai szektorokat tömörítő S&P 500 indexbe a GM. Mellette egyébként még az AIG biztosító is újra felvételt nyert az 500 legnagyobb amerikai tőzsdei vállalatot tömörítő indexbe.

Majdnem minden ötödik alkalmazottjától, összesen 520 emberétől válik meg a Zynga, jelentette be tegnap a Facebook játékairól ismert cég. A leépítéseket augusztus végéig be szeretné fejezni a vállalat, mellyel párhuzamosan számos irodáját is bezárja. A cég részvényeinek árfolyama 1,3 százalékkal csökken.

7 százalék feletti mínuszban van a Dollar General, miután a vállalat negyedéves gyorsjelentése elmaradt a várakozásoktól, a cég ugyanis csupán 67 centes EPS-t ért el, szemben a FactSet elemzői konszenzusában szereplő 71 centtel. A 4,24 milliárd dolláros árbevétel ugyan megegyezett a várakozásokkal, azonban az egy éve nyitva lévő üzletek forgalma csak 2,6 százalékkal bővült, szemben az elemzők által várt 2,9 százalékkal. Az éves EPS-várakozást is csökkentette a társaság, a korábbi 3,15-3,30 dollárról 3,15-3,22 dollárra.