Vágólapra másolva!
Soha nem látott csúcsra, 12,2 százalékra ugrott a munkanélküliségi ráta az eurózónában áprilisban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Vágólapra másolva!

Történelmi csúcsra ugrott az eurózónában a munkanélküliségi ráta, mely a márciusi 12,1 százalékról 12,2 százalékra emelkedett áprilisban. Az adat a vártnak megfelelően alakult, mivel a szakértők is ekkora értékre számítottak, azonban a munkanélküliség további növekedése igencsak aggasztó lehet.

A mutató ugyanis 2011 közepe óta folyamatosan emelkedik, ami az eurózóna munkaerőpiacának fokozatos romlásáról, és a régió elhúzódó recessziójáról árulkodik. Az eurózóna gazdasága ugyanis régóta zsugorodik, az idei első negyedévben 0,2 százalékos volt a GDP visszaesése éves alapon, és a legoptimistább forgatókönyvek szerint is csak stagnálás várható idén. Az Európai Központi Bank ugyanakkor 0,5 százalékos gazdasági zsugorodásra számít 2013-ban, ami miatt továbbra sem várható javulás a munkaerőpiacon.

Ez nem kecsegteti sok jóval a 19,4 millió munkanélkülit az eurózónában, akik száma 95 ezer fővel bővült áprilisban. Különösen a fiatalok körében aggasztó a helyzet, mivel közel minden negyedik fiatal munka nélkül áll a régióban.

Olaszországban is siralmas a helyzet, ahol 36 éve nem látott munkanélküliség uralkodik a munkanélküliségi ráta szerint, mely 12 százalékra ugrott áprilisban. A legnagyobb munkanélküliség Spanyolországban tapasztalható, ahol 26,8 százalékra ugrott a mutató, míg Németországban 5,4 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta.

Forrás: [origo]

Az elszomorító adatokat látva megnőhet az esélye, hogy az EKB további alapkamat csökkentéssel próbálhatja felrázni az eurózóna gazdaságát, miután egy hónappal ezelőtt már rekordalacsony szintre, 0,5 százalékra vágta az irányadó rátát.

A pocsék statisztika után az euró nagyobbat gyengült a dollárral szemben, és az árfolyama az 1,3-as szint alá bukott.

EURUSD árfolyama

Forrás: [origo]