Három nap alatt nagyot zuhant a forint

Vágólapra másolva!
Gyengüléssel indította a napot a forint és a kereskedők arra számítanak, hogy még tovább eshet.
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint pénteken délelőtt a bankközi devizapiacon, 10 óra körül az eurót 295,84 forinton jegyezték, a reggeli 294,31 forint és a csütörtök esti 294,40 forint után.

Korábban már 296 forint felett is árulták az eurót, ezzel a forint három nap alatt 10 forintot gyengült. Kedden még 286 forint körül is lehetett eurót venni, amikor a magyar fizetőeszköz idei csúcsára ért.

Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták, főként nemzetközi hatások okozzák a forint gyengülését. Minden fejlődő piacon ugyanez a tendencia figyelhető meg, a jelek szerint a befektetők az eladás mellett döntöttek. A kereskedők a nap további részében további gyengülésre számítanak.

A forint árfolyamanák alakulását az Investor.hu-n is követheti.