Már a bankoknál a jegybank olcsó pénze

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank szerdán aláírta a végleges szerződést a kereskedelmi bankokkal a kis- és középvállalkozások hitelezését szolgáló növekedési hitelprogramról - jelentette be Balog Ádám, a jegybank alelnöke csütörtökön Debrecenben.
Vágólapra másolva!

A program így az előzetes menetrendnek megfelelően június 3-án elindulhat.

Szerdán Matolcsy György jegybankelnök bejelentette, hogy az eredetileg meghirdetett 500 milliárd forintos keretet 50 százalékkal megemelik, így a kkv-k összesen 750 milliárd forintra nyújthatnak be hiteligényt.

Óvatos becslés szerint a program 0,2-0,5 százalékponttal járulhat hozzá a GDP emelkedéséhez 2014 végéig - mondta el az alelnök, aki szerint azért hirdette meg a jegybank a programot, mert a bankok ezt a területet kevésbé, vagy alig hitelezték, így az MNB-nek kell szerepet vállalnia a megsegítésükben.

Megismételte: a kereskedelmi bankok 0 százalékkal kapják a forrást, amit 2,5 százalékos kamattal adhatnak tovább a kkv-knak. A 750 milliárd forintból forinthitelezésre 425 milliárdot, míg a devizahitelek kiváltására 325 milliárd forintot fordíthatnak. Az MNB folyamatosan nyomon követi a hitelek kihelyezését és felhasználását - fűzte hozzá a jegybank alelnöke.