Varga: Nem az EU-nak akartunk megfelelni

Vágólapra másolva!
Megvédtük az uniós támogatásokat - állította Varga Mihály, miután Brüsszel azt javasolta, engedjék ki Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. A miniszter azt is állította, nem Brüsszel kedvéért küzdöttek a 3 százalékos hiányszint alá kerülésért, hanem azért, hogy a saját lábunkra álljunk.
Vágólapra másolva!

„Nem azért akartunk hiányt csökkenteni, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól, az egy járulékos haszon, hanem azért, hogy a magunk lábára álljunk” – mondta az Európai Bizottság országjelentését kommentálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Arról beszélt, hogy a kormány célja az államadósság csökkentése 2010 óta, és most sikerült elérni, hogy az ország nem szorul külső segítségre úgy, mint 2008-ban.

Brüsszel a szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében kilenc év után azt javasolta az európai állam- és kormányfőknek, hogy engedjék ki Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga szerint ezzel „egy hosszú folyamatnak jutottunk remélhetőleg a végére”. A kiengedés tétje az volt, hogy Magyarországtól uniós forrásokat von-e meg Brüsszel, a miniszter erről úgy beszélt, hogy „megvédtük” az uniós támogatásokat.

Varga Mihály szerint az, hogy (a Tanács döntése után) kikerül Magyarország az eljárás alól nem jelenti azt, hogy a kormány elkezd költekezni. „Nem fordulunk az ellenkező irányba” – mondta. Olli Rehn pénzügyi biztos a délutáni sajtótájékoztatón figyelmeztetett, hogy vissza is lehet kerülni a deficiteljárás hatálya alá, ha egy ország nem teljesíti a stabilitási és növekedési paktum feltételeit. A Bizottság nem sokkal azután, hogy kiengedte Máltát az eljárás alól, most úgy döntött, hogy újra a szigorú megfigyelés alá helyezi.

Bár Brüsszel a kormány számára kedvező döntést hozott, a miniszter talált kivetnivalót az uniós jelentésben. A Bizottság szerint 2014-ben 2,9 százalék lesz a magyar deficit, Varga ezt vitatta, mert szerinte 2,8 százalék lesz, vagy ennél is kisebb.

Az államadósság csökkentése fontos marad, Varga szerint sok eszközük van arra, hogy hogyan csökkentsék az eladósodottság mértékét. Ezeket nem árulta el, csupán annyit mondott, hogy „törleszteni fogunk, ezáltal csökken az adósság”.

A kormány egy háromlépcsős megszorítási programmal győzte meg Brüsszelt, hogy engedje ki Magyarországot az eljárás alól. A bejelentett intézkedések közül a reklámadót továbbra is tervezi a kormány, Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta erről, hogy Lázár János egyeztet a reklámszövetséggel. Varga szerint a beruházásokra vonatkozó döntés is megmarad, de ez nem jelenti azt, hogy a beruházások leállnának, csak azt, hogy az egyszeri kiadásokat egyszeri bevételekkel fogják fedezni. „A parlament előtti építkezés nem áll meg, be fogják fejezni” – mondta az építkezés mellett a parlamentbe jutó újságíróknak Varga.