Bizonytalanok és kishitűek a magyar fiatalok

Vágólapra másolva!
Bizonytalanság, kishitűség és alacsony kockázatvállalási hajlandóság jellemzi a mai magyar fiatalokat. Zavaros, ellentmondásos a jövőképük - derül ki a Bridge Budapest megbízásából a 20 és 35 éves magyar fiatalok körében készített reprezentatív kutatásból. Ha lehetne, a fiatalok többsége itthon építene karriert, de borúsan látják a lehetőségeiket. Úgy vélik, itthon minden a kapcsolatokon múlik.
Vágólapra másolva!

A fiatalok 92%-a a jelenlegi gazdasági-társadalmi környezetben úgy gondolja: a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság soha nem látott méreteket ölt a munka világában. A Bridge Budapest megrendelésére a Kutatólabor által reprezentatív mintán készült kutatás eredményeiből kitűnik: a 20-35 éves magyar fiatalok igen zavarosan és bizonytalannak látják a jövőjüket. Többségük szeretne itthon karriert és önállóságot, de a környezetet és a lehetőségeiket igen negatívan ítélik meg, jobb lehetőségért nagy részük akár végleg is külföldre költözne.

A kutatásból az látszik: a fiatalok szeretnék megvalósítani az álmaikat, de azt nem látják, itthon hogyan tehetnék ezt meg. Nem mernek kockáztatni. Minden második kétli, hogy karrierje lesz Magyarországon. A fiatalokat vonzza a szabadság, így az önállóság is, ám annak ellenére, hogy 5-ből 3-an az önállóságot választanák az alkalmazotti léttel szemben, a nagy többségük (68%) mégis arra számít, hogy még 10 múlva is alkalmazottként fog dolgozni. Ezzel összecseng, hogy mindössze alig több mint egynegyedük tervez saját vállalkozást indítani. Bátorsággal sem áll túl jól a generáció: mindössze egyötöd (18%) vállalná a bizonytalanságot a nagyobb jövedelemért, négyötöd (82%) a biztosabb, de alacsonyabb jövedelmet biztosító munkát választaná.

Forrás: Bridge Budapest

A fiatalok közel fele (45%) végleg elköltözne Magyarországról, ha lehetősége adódna. Ebben kimagaslóan a legfontosabb ösztönző a pénz, de például a más társadalom és más kultúra is megjelent fontos szempontként. Ám 60%-uk azért, ha lehet, Magyarországon szeretne hosszú távú karriert építeni. Az ország lakosságának többsége szerintük egyik napról a másikra él (92%). Ugyanakkor saját helyzetüket ennél pozitívabban ítélik meg: a fiatalok fele számít karrierre a saját szakmájában a következő 10-15 évben Magyarországon. Ehhez elsősorban kapcsolatokra van szükségük, 10-ből 9 fiatal véleménye szerint ugyanis minden a kapcsolatokon múlik és szintén ennyien gondolják, hogy mindenki maga felelős a saját boldogulásáért.