Spanyol cégeknek adják a németek pénzét

Vágólapra másolva!
Német állami hitelprogram indulhat Spanyolországban.
Vágólapra másolva!

Német állami hitelprogram indulhat Spanyolországban az egészséges vállalkozásokat fenyegető hitelszűke miatt, a kísérleti projektről június közepén tárgyal a német törvényhozás. A német pénzügyminisztérium tervei szerint az állami fejlesztési bank (KfW) 750 millió és 1 milliárd euró (1 euró most 287 forint) közötti keretet nyithat meg az ICO spanyol állami fejlesztési banknak vállalatok hitelezéséhez. Az ICO csak nehezen és drágán jutna forráshoz a tőkepiacon, a német bankkal együttműködve viszont jóval kedvezőbb feltételekkel nyújthat hitelt a vállalati szektornak.

A konzervatív vezetésű pénzügyminisztérium mellett a liberális vezetésű gazdasági minisztérium is azt szorgalmazza, hogy a KfW az Európai Beruházási Bankhoz (EIB) hasonlóan végezzen nemzetközi hitelezői tevékenységet az euróövezeti válság leküzdése céljából. A KfW jelenleg Görögországban és Portugáliában is segíti a kormányzatot gazdaságfejlesztéssel foglalkozó állami intézmények felépítésében, és ez más dél-európai államokban is hasznos lenne.

A Handelsblatt német lap összeállítása szerint az euróövezet déli perifériáján a "jól működő, egészséges vállalkozások az államadósság-válság fogságába estek", mert hazájuk rossz adósbesorolása lerontja a hitelképességüket, és a bankok a válság miatt egyébként is jelentősen visszafogták a hitelezést, annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank révén bőségesen rendelkeznek kihelyezhető forrással. A pénzt azonban inkább állampapírokba fektetik a kockázatosabb vállalati hitelek helyett. A hitelszűke így egyre több sikeres céget tesz tönkre, Olaszországban például tavaly naponta átlagosan ezer vállalkozás szűnt meg, és a helyzet az idén eddig nem javult. A bankok hitelező kedve sem nőtt meg.