Komoly kihívásokkal szembesül Ausztráliában a Shell

Vágólapra másolva!
A beruházások egyre magasabb költségei és az olcsóbb amerikai cseppfolyós földgáz által állított kihívások miatt aggódik a Shell Ausztráliában. A piaci szereplők emiatt attól tartanak, hogy a világ egyik legnagyobb olajtársasága leállíthatja, vagy későbbre halaszthatja dollármilliárdos ausztrál projektjeit.
Vágólapra másolva!

Számos aggályt fogalmazott meg az ausztrál gázexporttal folglakozó iparággal kapcsolatban a Shell vezérigazgatója egy csütörtöki beszédében. Peter Voser szerint a szektor többek között a növekvő költségek és az olcsóbb észak-amerikai cseppfolyósított földgáz által állított kihívással néz szembe Ausztráliában. Az USA-ban ugyanis egyre több amerikai vállalat kap engedélyt az olcsóbb LNG exportálására, ami versenyelőnyt jelent számukra a többi riválissal szemben a világpiacon - írja a Wall Street Journal.

Voser úgy véli, a növekvő költségek számos olajvállalatnak okoznak nehézséget a kontinensnyi országban. A vezérigazgató ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Shell egyik, Nyugat-Ausztráliában zajló, a Chevronnal közös projektjének a költségei 21 százalékkal emelkedtek meg, melyek így már 50 milliárd dollárra rúgnak. A beruházás legkorábban 2015 elejétől tudja majd biztosítani a cseppfolyósított földgáz (LNG) előállítását.

Voser aggodalma felerősítette azokat a félelmeket a piacon, hogy a Royal Dutch of Shell esetleg elhalaszthat vagy leállíthat különböző, cseppfolyósított földgáz kitermelésével kapcsolatos beruházásokat. Erre ugyanis találunk példát a közelmúltból, ugyanis a Shell egyik kapcsolt vállalkozása leállított egy 40 milliárd dolláros LNG-beruhását a múlt hónapban Nyugat-Ausztráliában. A cég pénzügyi vezetője pedig közölte, egy másik, Ausztrália keleti partján folyó LNG-beruházás folytatásával kapcsolatban egyelőre nincs döntés a társaságon belül a költségek növekedése miatti aggodalmak következtében. Nem csak az olajiparban, hanem az ausztrál autóiparban is növekvő költségekkel szembesülnek a vállalatok, ami a Fordot az ausztrál egységének bezárására kényszerítette.

A jövőre nyugdíjba vonuló vezérigazgató a kételyek eloszlatása miatt közölte, nem terveznek ilyen lépéseket, és a következő öt évben 30 milliárd dollárt költhetnek az országban.

Ennek keretében a Shell továbbra is folytatja az egyik legjelentősebb, Prelude nevű LNG-projektjét, mely után a világon elsőként fognak olyan szállítóhajókat használni, ami a cseppfolyósított földgáz természetes földgázzá való átalakítását teszi lehetővé a tengeren. Ez jelentősen csökkenti a kitermelés költségeit, mivel az LNG-t nem kell a tankerhajóból egy újabb terminálba pumpálni a szárazföldön, hogy ott légneművé váljon, hanem ezt a folyamatot már a tankhajón elvégzik. Voser szerint a Prelude évi 43 milliárd dollárral fog hozzájárulni az ausztrál GDP-hez, és 11 milliárd dollárnyi adóbevételt fog jelenteni az ottani kormány számára - írja a Bloomberg.

Annak érdekében, hogy Ausztrália továbbra is vonzó célpont legyen a cseppfolyósított földgáz piacán tevékenykedő vállalatok számra, a Shell arra sürgeti az ausztrál kormányt, hogy nagyobb összegeket fordítson a szakképzett munkások oktatására az iparágban.

A Shell részvényei 0,3 százalékot drágultak Amszterdamban.

Royal Dutch of Shell árfolyama (Amszterdam)

Forrás: [origo]