Zsákolják az aranyat a jegybankok

Vágólapra másolva!
Több jegybank is arra használta fel az áprilisban látott aranyárzuhanást, hogy tovább növelje az aranytartalékaik nagyságát. A legnagyobb mértékben az orosz, a kazah és az azeri jegybank vette a nemesfémet. A spekulánsok viszont továbbra sem bíznak az arany menetelésében.
Vágólapra másolva!

A jegybankok veszik az aranyat

Annak ellenére, hogy az arany áprilisban járt 17 százalékos mínuszban, de végül "csak" 7,5 százalékot veszített az értékéből, néhány nagyobb jegybank aranyvásárlás mellett tette le a voksát. Az árzuhanást pedig a már meglévő aranytartalékuk növelésére használták fel. Az IMF adatai szerint Oroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán jegybankjai vásárolták leginkább a nemesfémet. A márciusi szintekhez képest a három intézet 75 százalékkal több aranyat vett áprilisban.

Az IMF kimutatása alapján 972 ezer uncia aranyat vettek a jegybankok áprilisban, melyből az oroszok részesedése 269 ezer uncia volt, a kazahoké 85, míg az azeriaké 32 ezer uncia. A jegybankokra általában az a jellemző, hogy lassan és folyamatosan vásárolják a nemesfémet, miután eldöntik, hogy növelni akarják az aranypozícióikat. Hosszabb távra terveznek a tartalékok allokálása során.

A World Gold Council adatai szerint a nemesfém fizikai piacán a jegybankok az első negyedév során is meghatározó szereplők voltak. A teljes kereslet 11,3 százalékát ezek az intézetek generálták. A válság során egyébként folyamatos vásárlók között van számos jegybank.

A Bloomberg adatai alapján a legintenzívebb vásárló a török jegybank volt, de az oroszok, a brazilok és a kazahok is növelték tartalékaikat 2010 év elejéhez viszonyítva. A törökök például a 2010 elején lévő aranymennyiségüket közel megnégyszerezték.

Forrás: [origo]

A jegybankok aranypiacon betöltött szerepe rendkívül fontos. Ugyanis az áprilisi, hatalmas aranyárzuhanásban szerepe volt annak is, hogy a ciprusi jegybank 10 tonnányi aranyeladást jelentett be. A piaci szereplők pedig vélhetően attól ijedtek meg, hogy később, pénzügyi nehézség esetén a jegybankoknál általánossá válhat az arany eladása, ami meg leverheti az árakat.

A spekulánsok viszont szabadulnak az aranytól

A jegybankok aranyvásárlásaival viszont a kisbefektetők, spekulánsok teljesen szembemennek. A tőzsdén kereskedett legnagyobb arany ETF, az SPDR Gold Trust Shares-ből folyamatosan áramlik ki a tőke. Az ETF-ben decemberben még 1353 tonnányi arany volt, a legfrissebb adatok szerint viszont már csak 1016 tonnával rendelkezik az instrumentum. Hat hónap leforgása alatt nagyjából 25 százalékot csökkent az arany mennyisége ebben a tőzsdén kereskedett befektetési alapban.

Forrás: [origo]

A határidős piacon lévő pozícionáltság alapján is egyre kevésbé hisznek a befektetők az arany további szárnyalásában. 2008 óta nem látott mélységbe zuhant a nettó emelkedésben bízó pozíciók nagysága, mely a tavaly októberi 244 ezer kontraktusról 61 ezer kontraktusig zuhant vissza. Ez az értékben egyben a negyedik legalacsonyabb nettó irányultságot mutatja a 2008 óta. Érdemes viszont észrevenni, hog legutóbb, amikor ennyire kevesen bíztak az arany száranylásában, épp akkor tudott tartós, évekig tartó emelkedésbe kapcsolni az arany.

Forrás: [origo]

Némi ellentmondás látható a jegybankok vásárlásai, illetve a spekulánsok, rövidebb távon gondolkozók között, ami nem feltétlenül meglepő, hiszen más időtávra terveznek a piaci szereplők.

Arany napi grafikon (dollár/uncia)

Forrás: [origo]