Drónokkal csapnának le a vonatrongálókra

Vágólapra másolva!
A német vasút megelégelte, hogy euró milliókat kell költenie a telefirkált vagonok megtisztítására, és akár 150 méteres magasságban is repülni képes megfigyelőrobotokat küldene az éjszaka leple alatt dolgozó graffitisekre.
Vágólapra másolva!

A német vasúttársaság kis repülő robotokkal, azaz drónokkal szállna szembe az egyre nagyobb gondot okozó graffitisekkel – írja a BBC. A cégnek évente 7,6 millió eurót kell költenie arra, hogy a firkáktól és festményektől megtisztítsa a járműveit.

Az ötlet szerint a drónok éjszaka akár 150 méter magasságban, észrevétlenül repülnének a rongálás feltételezett helyszíneire, és infravörös kameráikkal készítenének perdöntő felvételeket.

A drónokat körülbelül 60 ezer euróért tudná beszerezni a társaság. A tervvel kapcsolatos legnagyobb kérdőjeleket a szigorú német adatbiztonsági előírások vetik fel. Három éve a Google utcai fotózásai is nagy port vertek fel a magánélet védelmére nagy hangsúlyt fektető országban, és sikerült elérni, hogy 200 ezren eltakartassák a házaikat a keresőóriás térképein.

A megoldás az lehet, ha a vasúttársaság szigorúan csak a saját ingatlanjain belül használja a drónokat.