Sokat tankoltunk áprilisban

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2013 áprilisában összesen 131 millió liter benzint és 205,4 millió liter gázolajat értékesítettek Magyarországon, ez 2,9 és 8,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A hazai üzemanyagpiac mind az előző hónaphoz mérten, mind a tavalyi év azonos időzsakához képest növekedést mutattott áprilisban. Ennek elsődleges oka a benzin és a gázolaj árának csökkenése, de a Szabolcs-Szatmár megyei adatokon jól látszik az is, hogy az ukrajnai magánimport korlátozása is felfelé tolja a magyarországi keresletet. - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.

Az áprilisi javulás ugyanakkor csak kozmetikázza az összesített, négyhónapos adatot, 2013 első harmadéve csökkenést mutat 2012 első harmadévéhez képest.