Szabadulnak a befektetők az amerikai kötvényektől

Vágólapra másolva!
Nagyobbat emelkedett a biztonságos menedéknek tekintett tíz éves amerikai államkötvények hozama az elmúlt napokban, ami a Goldman Sachs elemzői szerint arra utal, hogy megkezdődött a tőkekiáramlás az amerikai kötvénypiacról. A tengerentúli gazdaság mérsékelt javulása, és a világgazdasági összeomlástól való félelem enyhülése miatt pedig a hozamemelkedés tovább folytatódhat, ami súlyos terheket róhat később a világ legnagyobb gazdaságára. Nemcsak az USA, hanem Japán is hasonló gondokkal küzdhet, miután a japán kötvények hozama szintén nagyobbat ugrott a napokban.
Vágólapra másolva!

Hozamemelkedés az amerikai kötvénypiacon

Jelentősebb mértékű hozamemelkedés figyelhető meg az utóbbi hetekben az amerikai kötvénypiacon. A 10 éves állampapírok hozama már a 2 százalékot is elérte, ami 30 bázisponttal magasabb az egy hónappal ezelőtti szintnél.

Utoljára a ciprusi válság márciusi kirobbanása előtt volt ilyen magas a 10 éves USA kötvény hozama, ami után erőteljes csökkenésbe kezdett, ahogy a befektetők felől jelentős kereslet mutatkozott iránta biztonsági menedék jellege miatt.

Forrás: [origo]

A jelenleg megfigyelhető hozamemelkedés azt mutathatja, hogy megkezdődött a kötvénypiacról történő tőkekiáramlás - vélik a Goldman Sachs szakértői. A bankház elemzői szerint az amerikai gazdaság mérsékelt javulása, és a rendszerszintű kockázatok mérséklődése miatt a befektetők körében csökkent az "érdeklődés" a biztonságos menedéknek tekintett amerikai államkötvények iránt, és már inkább szabadulnak a papíroktól.

A folyamat pedig tovább folytatódhat, emiatt a GS modelljei szerint az amerikai 10 éves kötvények hozama a 2,5 százalékot is elérheti az év második felében.

A bankház elemzői ezen túl közölték, bizonyítékot találtak arra, hogy az amerikai kötvénypiac újra érzékenyebbé vált a különböző gazdasági információkra, tehát jobban reagál a gazdaságban végbemenő folyamatokra. Ennek legfőbb oka az lehet, hogy a Fed különböző makrogazdasági mutatókhoz (infláció, munkanélküliségi ráta) kötötte az eszközvásárlási programjának befejezését, így a piac felől is nagyobb figyelem kezdett irányulni ezen adatok felé.

A Fed ugyanis addig tartja fenn a részvénypiaci ralit is tápláló likviditásbővítő programját, amíg az infláció nem emelkedik 2 százalék fölé, a munkanélküliségi ráta pedig nem csökken 6 százalék alá.

A mutatók alakulása így az amerikai kötvényhozamokban is jobban visszatükröződött, mivel a befektetők attól függően kezdhették el nagyobb mértékben vásárolni vagy eladni a tengerentúli állampapírokat, hogy az aktuális makroadatok mire engedtek következtetni az eszközvásárlási programokkal kapcsolatban.

A kötvényhozamok elszaladása pedig komoly problémákat okozhat még az Egyesült Államok számára is. Az emelkedő hozamok miatt az amerikai államnak magasabb kamatokat kell fizetnie az újonnan kibocsátott államkötvényei után a papírok tulajdonosainak, ami súlyos terhet róhat a költségvetésre.

Menekül a tőke a japán kötvényekből

Különösen aggasztó a helyzet Japánban, ahol a kötvényhozamok nagyobbat ugrottak az elmúlt napokban, ami a kimagasló nagyságú japán államadósság révén a "büdzsére" is komoly nyomást helyez. A hozamok emelkedése az inflációs várakozások felpörgésére utal az agresszív japán monetáris élénkítés révén. A befektetők elkezdtek szabadulni a japán kötvényektől, ami szerepet játszhat a szigetország részvénypiacán megfigyelt korrekcióban is. Mint ismert, a Nikkei csütörtökön 7 százalékot zuhant, és ilyen mértékű mélyrepülésre a Fukusimai katasztrófa óta nem volt példa.

A Morgan Stanley elemzője szerint, ha folytatódik a csütörtökön kibontakozott masszív korrekció a japán részvény- és egyéb piacokon, a japán kormány és jegybank minden eszközt bevet majd, hogy megfordítsa a folyamatot.

Forrás: [origo]