Eltűnhet a magyarországi nagybankok fele

2013.05.23. 9:16

A nagybankok akár fele is eltűnhet Magyarországról az elkövetkezendő években, nyilatkozta Csányi Sándor az OTP bank elnök-vzérigazgatója a Reutersnek. A jelenlegi nyolc nagybankból véleménye szerint csak négy vagy öt maradhat meg, a konszolidálódás folyamatában az OTP vevőként kíván fellépni. Az elnök-vezérigazgató a következő években is nehéz működési körülményeket vár Magyarországon, így a jövőben egyre inkább a külföldi egységek növelhetik a bank profitját.

A következő néhány évben eltűnhet akár a magyarországi nagybankok fele is, mondta el Csányi Sándor a Reutersnek adott interjújában. Habár a bankok valószínűleg nem fogják fejvesztve elhagyni az országot, egy konszolidáció mindenképpen várható. Az OTP vezére úgy gondolja, hogy négy, esetleg öt nagybank maradhat majd Magyarországon.

Még múlthéten nyilatkozta Csányi Sándor, hogy az OTP két, Magyarországot elhagyni készülő külföldi bank leánybankját vásárolná meg. Akkor több külföldi tulajdonban lévő nagybank neve is felmerült mint lehetséges célpont. Kedden azonban olyan információk láttak napvilágot, hogy a Credigen bankot venné meg az OTP. Ez azért érdekes, mert a Credigen kihelyezett hitelállománya 2011-ben csak 5,2 milliárd forint volt, ráadásul új hitelszerződéseket nem nyújtanak.

Csányi a Reutersnek azt is elmondta, hogy az OTP a vállalati hitelezésben és a private bankingben szeretné erősíteni pozícióit. Az elnök-vezérigazgató továbbra is nehéz működési körülményeket vár, amit elsősorban a bizalom hiányával magyaráz. Magyarországon folytatódhat a profitmarzs szűkülése, mind a lakossági, mind pedig a vállalati szektorban, ezért az OTP profitját egyre inkább a külföldi leányok, elsősorban az orosz, az ukrán, a román és a bolgár egységek növelhetik.

Két-három éven belül az OTP nyereségének már 70-75 százaléka származhat külföldről, a jelenlegi 45 százalék helyett, míg tíz éves időtávon akár a 90 százalékot is meghaladhatja a szám. Az OTP ugyanis nem csak magyar felvásárlásokban gondolkodik, hanem külföldön is keres lehetséges akvizíciós célpontokat.

Forrás: [origo]

Csányi szerint a magyar gazdaság csak akkor növekedhet lendületesebben, ha az Európai Unió is felépül a válságából. A magyar jegybank politikáját is jónak tartja, viszont szerinte a monetáris lazítás mostani mértéke nem elég ahhoz, hogy a gazdaságot növekedési pályára állítsa.

Az interjú elsőszámú újdonsága talán az, hogy Csányi Sándor a magyar akvizíciót illetően egy újabb részletet közölt, miszerint nem elsősorban lakossági, hanem a vállalati és a privátbanki területen szeretnék növelni kitettségüket. Mióta a bank elnöke elmondta, hogy két magyar bank megvásárlásának lehetőségét is vizsgálják, a spekulációk egyre inkább az MKB Bank felvásárlásáról szólnak. Csányi Sándor mostani szavai is illeszkednek ebbe a képbe, hiszen az MKB hitelállományának kétharmadát adják a nagyvállalati és kkv hitelek. A Magyarországon elérhető marzsok szűkülése sem jelent újdonságot, az alapkamat csökkenésével ezt a jelenséget az elmúlt negyedévekben is tapasztalhattuk már. A bank azonban ezt a külföldi leánybankok magasabb marzsaival és a hozamszintek csökkenéséből profitáló eszközök tartásával ellensúlyozhatónak tartja. Csányi szavai is ezt erősítik meg, bár a külföldi profit hosszú távon 90 százalékot meghaladó aránya egy igen jelentős hangsúlyeltolódást vetít előre a banknál.