A Provident ötvenmilliós bírságot kapott

Vágólapra másolva!
Tisztességtelenül járt el a fogyasztókkal szemben a Provident, mivel nem adott kellő tájékoztatást egyik pénzvisszafizetési akciójának fontos elemeiről - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!

A Provident még 2010 tavaszán hirdette, hogy egy akció keretében azok az ügyfelei, akik a felvett kölcsön részleteit hetente pontosan fizetik, visszakaphatnak egy- vagy kétheti törlesztőrészletet. A tájékoztatások zöméből azonban kimaradt az a fontos körülmény, miszerint abban az esetben, ha a fogyasztók a kölcsön futamideje alatt élnek a teljes vagy részleges előtörlesztés lehetőségével, nem kaphatják vissza a beígért törlesztőrészletet.

A GVH a vizsgálat során megállapította, hogy a fogyasztók azzal sem lehettek tisztában, hogy a vállalkozás minden túlfizetést (az ügyfél szándékától függetlenül) előtörlesztésnek tekint, amely ugyan a fogyasztók számára jellemzően kamatkedvezménnyel jár és díjmentes, a kedvezménytől azonban elesik az ügyfél. A GVH sokan éltek a Providentnél az előtörlesztési lehetőséggel, nem tudván, hogy ezzel az ígért kedvezmény ugrik majd.

Mivel a Provident egyik reklámeszközén sem tájékoztatja a fogyasztókat akciójának fenti részleteiről, a GVH megállapította, hogy a vizsgált reklámok alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, ezért 50 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A Provident jelezte, hogy GVH döntését vitatják és a bírság mértékét méltánytalannak tartják, ezért megvizsgálják a jogorvoslat lehetőségét a GVH határozatával szemben. A Provident meggyőződése, hogy vállalkozásuk szabályszerűen járt el. "Álláspontunk szerint ügyfeleink egyértelmű és teljes körű tájékoztatást kaptak a GVH által vizsgált promóció részleteivel kapcsolatban" - áll a Provident nyilatkozatában.