Rángatják az aranyat

Vágólapra másolva!
1,8 százalékos pluszban jár a mai kereskedésben az arany árfolyama, mely 1400 dollár fölé szökkent azután, hogy Ben Bernanke a mai szenátusi meghallgatáson arról beszélt, hogy a lazítások befejezése veszélyeztetheti az amerikai gazdaság növekedését. Nem sokkal az 1410 dolláros szintek elérése után viszont esni kezdett a nemesfém, mely 1390 dollárig korrigált vissza. Nem tetszik a piacoknak, hogy a következő üléseken akár már hozzá is nyúlhatnak a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programhoz.
Vágólapra másolva!

16:45 - Fordult az irány

Az arany azután kezdett el lendületesen esni, hogy Bernanke megemlítette, hogy a következő üléseken már akár módosíthatják is a kötvényvásárlásokat.

Bernanke szerint a gazdaságban pozitív és negatív jelek is észrevehetők. A munkaerőpiac továbbra is gyengének számít annak ellenére, hogy némi javulást lehetett látni az utóbbi hónapok során.

A Fed kedvenc inflációs mérőszáma a PCE (personal consumption index) csak 1 százalékot növekedést mutat, ami a 2 százalékos szint alatt mozog, de a lassuló infláció miatt egyelőre nem aggódik a Fed. A hosszú távú inflációs várakozások továbbra is stabilak, és a Fed nem számít arra, hogy 2 százalék fölé emelkedik.

Ben Bernanke azt is megjegyezte, hogy a Fed szorosan követi a folyamatokat és tisztában vannak azzal is, hogy a nagyon laza monetáris politikának vannak költségei és kockázatai is. Jelenleg azonban inkább még az előnyeit látják a stimulusoknak.

A most futó kötvényvásárlások ütemének lassításával kapcsolatos kérdésre Bernanke azt felelte, hogy a következő üléseken már lehet róluk szó. Ez azonban nem jelentené azt, hogy a Fed mindenképpen kilép a piacról. Vélhetően gond esetén ismét módosítanának a vásárlásokon.

Bernanke azt is hangsúlyozta, hogy a kötvényvásárlások befejezése esetén a Fednek a vásárolt jelzálogkötvényeket nem kell eladnia. Azt a lejáratig is megtarhatja a Fed.

Arany napon belüli grafikon (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

16:10 - Száguld az arany

1400 dollár fölé lendült az arany 16 óra körül, miután a Federal Reserve elnökének, Ben Bernanke-nek megkezdődött a szenátusi meghallgatása.

Ben Bernanke kijelentette a beszéde elején, hogy a jelenlegi stimulusok korai visszavonása károsan hathat a növekedési kilátásokra, sőt akár a bővülés végét is jelenthetik. A megnyilvánulás után hatalmasat ugrott az arany árfolyama. A pénznyomtatás miatt úgy véli a piaci szereplők jelentős része, hogy a megnövekvő pénzmennyiség inflációt okoz, ami meg kedvező szokott lenni az aranynak.

A Fednek további jelekre van szüksége ahhoz, hogy levegye a gázpedálról a lábát - fogalmazott Bernanke. A meghallgatás alapján úgy fest, nincs kérdésen a havi 85 milliárd dollár nagyságú kötvényvásárlási program csökkentése vagy befejezése, hiába jelentek meg olyan sajtóértesülések, hogy a Fed már a kivonulási stratégián dolgozik.

Bernanke ugyanakkor megerősítette, amit az előző kamatdöntő ülés után bejelentett a Fed, hogy ha kell, akkor felfelé és a lefelé is módosíthatják a jelenlegi kötvényvásárlási programokat. A legutóbbi, április 30 - május 1-i tanácskozás hivatalos jegyzőkönyve ma jelenik magyar idő szerint este 8-kor. Abból kiderülhet, hogy mennyire voltak megosztottak a gazdaság karmesterei a stimulusról.

Arany napon belüli grafikon (dollár/uncia)

Forrás: [origo]