Vágólapra másolva!
Lefelé vette az irányt a budapesti tőzsde, azok után, hogy tegnap zárásra szép pluszba ért a mutató. A tegnap legjobban muzsikáló Magyar Telekom és Egis ma megpihheni látszik. A forint továbbra is a 292-es szint alatt jár az euróval szemben.Nyugat-Európa is mínuszban tartózkodik, úgy tűnik ragadós a rosszabb amerikai hangulat. Ma egy említésre méltó makroadat érkezik az eurózónából, délelőtt 11-kor a gyáripari kibocsátás alakulása.
Vágólapra másolva!

Csökkentette Magyar Telekom célárát az HSBC

Lefelé vette az irányt a BUX a pénteki kereskedés kezdetén azok után, hogy csütörtökön zárásra komoly pluszba váltott a hazai tőzsde. A csütörtöki emelkedést a Magyar Telekom 2 százalék feletti drágulása, és az Egis 4 százalékos ralija hajtotta. A régióban ezzel eddig alulteljesítő a hazai parkett.

Forrás: [origo]

Az OTP is délnek tart a reggeli órákban a Richterrel egyetemben, a mínuszok mértéke 0,1-0,4 százalékos. A Mol egyelőre nem mutat nagy mozgást, csak néhány pontos mínuszban tartózkodik.

Forrás: [origo]

A Magyar Telekom ma 0,6 százalékkal korrigál, amit befolyásolhat az is, hogy visszavágta az HSBC a cég részvényére vonatkozó célárát. Az elemző 342 forintról 320 forintra mérsékelte a várakozását. A jelenlegi árfolyammal számolva a bank így több mint 10 százalékos esést vár a magyar telekompapír esetében.

Az Egis is megpihen az elmúlt két nap komoly sprintjét követően, habár a Jefferies elemzője 23 300 forintról 24 600 forintra emelte a magyar gyógyszerpapírra vonatkozó célárát. A jelenlegi árfolyammal számolva ez 28 százalékos felértékelődési potenciált jelent.

Elképzelhetőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a kormány további adóemeléseket, akár bankadó emeléseket is végrehajtson, hogy csökkentse az GDP-arányos deficitet, mondta el a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A forint egyelőre nem reagált érdemben a miniszterelnök szavira, az euróval szembeni árfolyam a 292-es szint körül ingadozik. Keddtől folyamatos volt a hazai fizetőeszköz erősödése, 295-ről egészen 291 alá is benézett az EUR/HUF jegyzés. A dollárral szemben 226,8-nál, míg a forint/svájci frank keresztárfolyam 234,6-nál ingadozik.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Az amerikai példát követik az öreg kontinensen is

Pirosba burkolóznak egyelőre a hét utolsó kereskedési napján a vezető nyugat-európai indexek, azok után, hogy már tegnap is csökkentek a parkettek a német és az olasz börze kivételéve. A befektetők lehet, hogy most realizálják az elmúlt hetekben elért profitjukat, követve ezzel tengerentúli példát.

Forrás: [origo]

1,8 százalékot növekedet éves alapon az európai autóértékesítés, mely 19 hónap óta az első bővülést jelenti, főként a német piacon tapasztalt megugrás miatt. Az európai autógyártók emelkedéssel reagáltak az adatra, a Daimler 0,8, a Renault 1,7, míg a Volkswagen 0,6 százalékkal megy feljebb, ezzel ma a legerősebb szektor az autóipar Európában.

A Renault árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]

2014-ig elhalasztják az újabb európai banki stressz tesztek végrehajtását - számolt be a Bloomberg. Ez vélhetően csökkentheti némileg az izgalmakat a nyugat-európai bankok esetében, melyek a következő tesztre kellően fel tudják magukat tőkésíteni.
Az euró az egyik legfontosabb deviza a kínai devizatartalék diverzifikálása szempontjából a kínai kereskedelmi miniszter szerint, míg a kínai befektetések segíthetik a régió kilábalását a válságból.

A legnagyobb dán vállalat a Maersk a várakozásoknak megfelelő első negyedéves nettó eredményszámokat tett közzé, azonban árbevétele alatta maradt az elemzői várakozásoknak. Az idei évre vonatkozó várakozásait azonban megerősítette a hajózási és olajipari cég. Ezek a számok viszont alatta maradnak az egy évvel ezelőtt látottaktól.

Az ABN Amro holland bank csökkenő első negyedéves nettó profitról számolt be, mivel a hazai piacán rosszhiteleinek állománya növekedett, emellett a bank az év hátralévő részére is gyenge gazdasági körülményeket vár Hollandiában. A nettó profit 414 millió euróra csökkent az egy évvel ezelőtti 503 millió euróról. A másik tényező e mögött a görög államkötvény eladásokon realizált veszteség volt.