Hetedik napja esik az arany

Vágólapra másolva!
A dollár erősödése és az arany további értékvesztése jellemezte a csütörtöki napot az árupiacokon. A sárga nemesfém négy éve nem produkált ilyen rossz sorozatot, de a nyersanyagpiac egésze is a többéves negatív rekordok halmozásában jeleskedik.
Vágólapra másolva!

Hét nap alatt hét százalék mínusz az arany piacán, a jellemző forgatókönyv alapján friss mélypont az ázsiai vagy az európai kereskedésben, majd kisebb korrekció Amerikában, majd a következő nap kezdődik az egész elölről csak egy szinttel lejjebb. A tegnapi mélypont 1368 dollár volt, de később felkúszott 1390 -ig, azonban ma délelőtt már megint 1374 dolláron is járt a kurzus, ami most kivételesen megegyezett a 24 órával ezelőtti értékkel.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Sokkal érdekesebben alakult az ezüst elmúlt egy napja. Miután reggel hajszálnyira megközelítette a többéves mélypontot jelentő 22 dolláros szintet, végül pluszban tudott zárni 22,625-ön. Persze az élet nem áll meg, mivel lényegében folyamatos, közel 24 órát nyitva tartó piacokról beszélünk, a záró óta már megint 1 százalékos mínuszt mutat az ezüst határidős árfolyama....

Ezüst árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

100 dollárig bővült a platina prémiuma az aranyhoz képest és ezzel kezd visszaállni a rend a nemesfémek piacán. Ahogy árazza ki a piac az arany félelemprémiumát, úgy kerül előtérbe a többi nemesfém ipari felhasználása és hasznossága. Az arany árelőnye lényegében a válsággal egyidős, reménykedjünk benne, hogy a reláció visszafordulása helyesen jelzi előre a krízis végét...

Forrás: [origo]

Enyhén csökkent a WTI árfolyama és továbbra is - a tőle szokatlan- alacsony volatilitás mellett a 95 dollár körül ingadozik. A hetet jó eséllyel mínuszban zárja, ami az első heti visszaesés az elmúlt egy hónapban. A brent is szokatlanul csendes, oldalazó mozgást mutat be 104 dollár környékén.

Megbolydult viszont az amerikai földgázpiac a szokásos csütörtöki készletadat hatására. A tartalékok jobban nőttek a vártnál, az árfolyam 3 százalékos szakadással reagálta le a híreket.

A kedvezőbbre forduló időjárás segíti az amerikai farmereket behozni az elmúlt hetek lemaradását a kukoricavetési munkálatokban. Az optimistább kilátások meglátszanak az árakban is, a kukorica 1,4, míg a búza 0,8 százalékkal került lejjebb. A szójabab más utakon járt, több mint egy százalékkal tudott izmosodni.

Kukorica árfolyama

Forrás: [origo]