Nagy a keletje a luxusóráknak

Vágólapra másolva!
7 százalékkal emelkedik a Richemont árfolyama, miután a világ második legynagyobb luxuscége 30 százalékos profitnövekedésről számolt be. A menedzsment emellett 80 százalékkal több osztalékot fizetne a jobb eredményeknek köszönhetően. A vállalat az összes szegmensében növekedést produkált, a luxusékszer- és karóra üzletágban pedig kétszámjegyű forgalom bővülést ért el.
Vágólapra másolva!

7 százalékos hegymenetben van a Richemont, a világ második legnagyobb luxusipari cége, amivel újabb mindenkori csúcsra ért. Az erősödés hátterében az áll, hogy a vállalat bejelentette több mint 80 százalékkal megemeli fizetendő osztalékát, valamint az áprilisi bevételek 13 százalékkal emelkedtek, holott például a Renaissance Capital elemzője csak 5 százalék körüli bővülésre számított.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A megemelt osztalék kifizetés mögött az áll, hogy a cég jelenleg nem készül felvásárlási akcióra, és több készpénze van, mint ami a szükséges beruházásokhoz kell. A társaság több mint 20 százalékkal 3,2 milliárd euróra növelte készpénzállományát az elmúlt pénzügyi évben.

A márciusban végződő pénzügyi évben 30 százalékkal magasabb profitot ért el a társaság, de árbevétel soron is 14 százalékos bővülést könyvelt el a luxuscég. Arról már április végén beszámolt a társaság, hogy várhatóan nagyobb nyereséget ért el a cég üzleti évében. A szegmensek mindegyikében nőttek az eladások, 13 százalékkal több ékszert és 18 százalékkal több luxuskarórát tudott értékesíteni a cég. Érdekesség, hogy a Richemont egyébként 19 olyan luxusmárkával rendelkezik, melyek több mint fele legalább 100 éves hagyományokkal rendelkezik.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A társaság alapítója és elnöke Johann Rupert bejelentette, hogy egy éves szabadságra megy, távollétében a két helyettese fogja irányítani a céget, akik közül az egyik Bernard Fornas korábbi Cartier vezér.

A Richemont árfolyama (Zürich)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]