Kevesebb a vevő, mégis nő a profit a Wal-Martnál

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb mértékben esett vissza a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának számító Wal-Mart legalább egy éve nyitva lévő amerikai üzleteinek forgalma, ennek ellenére a vállalat még így is növelni tudta profitját. A cég árbevételét elsősorban a késedelmes adó-visszatérítések, a magas munkanélküliség, és a megemelt személyi jövedelemadó érinthette negatívan, az év hátralévő részében viszont már a forgalom javulására számítanak. A menedzsment ugyanakkor a várakozásoknál némileg alacsonyabb profittal kalkulál a második negyedévben, és részben emiatt a cég részvényei 2 százalék körüli mínuszban készülnek nyitni.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb kiskereskdelmi lánca a vártnak megfelelően 3,78 milliárd dolláros nettó profitot (1,14 dolláros részvényenkénti nyereséget) ért el az idei első negyedévben, ami egy hajszálnyival haladja meg az egy évvel korábbi 3,74 milliárd dolláros nyereséget. A társaság annak ellenére tudta növelni profitját, hogy az árbevétel legnagyobb részét adó legalább egy éve nyitva lévő amerikai üzletek forgalma 1,4 százalékkal csökkent egy év alatt.

A forgalom visszaesése annak fényében nagy mértékűnek tűnik, hogy a szakértők mindössze 0,1 százalékos zsugorodásra számítottak, és a vállalat az utóbbi másfél évben folyamatosan növelni tudta a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalmát.

Forrás: [origo]

A társaság elsősorban a késedelmes adó-visszatérítésekkel magyarázta az árbevétel várttól való elmaradását, amiatt ugyanis alacsonyabb volt a lakosság elkölthető jövedelme a prognosztizáltnál. A Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint ezen túl a 2 százalékponttal magasabb személyi jövedelemadó, a lassú gazdasági növekedés, és a még mindig magas munkanélküliség is negatívan hatott a Wal-Mart forgalmára.

Viszont az eredmények még így is jobbak lettek, mint amire télen még számítani lehetett. Jerry Murray, a cég alelnöke ugyanis februárban katasztrófális értékesítési számokkal emlegetett egy belső emailben, és elmondása szerint a Wal-Martnál töltött 7 éve alatt soha nem látott még annyira gyenge hónapkezdést, mint akkor.

A befektetők fókuszába a gyorsjelentést közzététele után már a várható következő negyedéves eredmények kerülhettek, mivel a menedzsment közzétette a második negyedévre vonatkozó előrejelzéseit. Eszerint a Wal-Mart egy részvényre jutó profitja 1,22-1,27 dollár között alakulhat majd, ami némileg alacsonyabb az elemzők által várt 1,29 dolláros EPS-nél.

A menedzsment viszont már a forgalom élénkülésére számít az év hátralévő részében, és 0-2 százalék körüli árbevétel növekedéssel kalkulálnak a legalább egy éve nyitva lévő üzletek esetében a második negyedévben.

Forrás: [origo]

A piacot vélhetően meglephette a konszenzus alatti profitelőrejelzés, a Wal-Mart részvényei ugyanis kissé eltávolodtak tegnap ütött történelmi csúcsuktól, és már 2 százalékos mínuszban forognak a nyitás előtti kereskedés alatt.

Wal-Mart (NYSE)

Forrás: [origo]