Történelmi recesszióban Csehország

Vágólapra másolva!
Az egymást követő hatodik negyedévben is recesszióban ragadt a cseh gazdaság. Ez a rendszerváltás utáni időszak leghosszabb recessziója az országban.
Vágólapra másolva!

Továbbra is recesszióban van a cseh gazdaság: az idei első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év utolsó negyedéhez viszonyítva, éves szinten a visszaesés 1,9 százalék. A cseh gazdaság sorban már a hatodik negyedévben csökken, ez a rendszerváltás utáni időszak leghosszabb recessziója - közölte a cseh statisztikai hivatal szerdán.

Helyi elemzők szerint jelenleg a cseh gazdaság az egyik leggyengébben teljesítő Európában. Általános vélemény, hogy a recesszió egyre inkább elmélyül, és várható, hogy a GDP alakulása rosszabb lesz a vártnál. Egyesek szerint nem kizárt, hogy Csehország újra egész évben recesszióban marad. Ilyen rossz helyzet legutóbb 1997-ben és 1998-ban volt.

A német, a magyar és a szlovák gazdaság mérsékelt növekedést mutatott az első negyedévben, míg a francia gazdaság recesszióba süllyedt. Petr Dufek, a CSOB bank elemzője szerint a 0,1 százalékos német növekedés is aggasztó és csalódás. Cseh közgazdászok körében korábban általános volt a vélemény, hogy az idei első negyedévben a cseh gazdaságban fordulat áll be, és már kimutatható lesz a mérsékelt növekedés.

A magyar gazdaság az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt, előtte négy negyedéven át recesszió volt Magyarországon is.