Hiába nyaralsz, részvényt ne adj el!

Vágólapra másolva!
A tőzsdéken hosszú évtizedek óta tartja magát a mondás, miszerint májusban el kell adni a részvényeket, az indexek azonban azt mutatják, hogy a nyári időszakban inkább az emelkedés, semmint a csökkenés jellemző. Ez idén nyáron is így lehet, hiszen a lehangoló gazdasági adatok ellenére továbbra is fűti a tőzsdéket a jegybankok gazdaságélénkítő politikája. A K&H Alapkezelő elemzése.
Vágólapra másolva!

Hiába szajkózzák sokan, hogy "sell in May and go away", azaz, hogy májusban eladni, szeptemberben pedig újra venni érdemes, a statisztikák nem támasztják alá ezt a "népi bölcsességet", Az elmúlt 20 évből május közepe és szeptember eleje között számításaink szerint az S&P500 és a BUX 12-szer, a DAX pedig 11-szer emelkedett, vagyis éppen az árfolyamok emelkedése jellemzőbb nyáron. Ezt tükrözi az alábbi ábra is, hiszen igazán számottevő (10 százalék feletti) visszaesésre csupán öt alkalommal került sor két évtized alatt az amerikai piacon, illetve az ezt tükröző S&P500 indexben a nyári hónapok alatt.

Forrás: [origo]

Idén nyáron különösen kár lehet hallgatni az "adj el májusban!" felszólításra, annak ellenére, hogy a gazdasági növekedésről szóló hírek inkább csalódást okoznak, mintsem felfelé hajtják az árfolyamokat. Ami mégis tartja a lelket a piacokban az a nagy jegybankok aktív gazdaságélénkítő pénzügypolitikája és a nagyobb gazdaságok költségvetési szigorának enyhülése. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az USA-ban a költségvetési intézkedések hatásain első körben már túl vagyunk, és az olasz-spanyol-francia nyomásra az eurózónában is enyhülni kezdett a költségvetési szigor.

A fentiek alapján azt tanácsoljuk, hogy habár lassan érdemes zsebre tenni az előző két negyedév nyereségeit, és a részvénybefektetések súlyát a portfóliónkon belül olyan szintre csökkenteni, ami megfelel a hosszú távú stratégiánknak, a kedvező árszintek miatt nem érdemes a "szokásosnál" alacsonyabb súlyt adni a részvényeknek. Pláne nem statisztikailag nehezen alátámasztható tőzsdei "mendemondák" alapján.