Hetven mozgássérültet vesz fel a Suzuki-beszállító

Vágólapra másolva!
A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató MEMFÓ Kft. a Komárom-Esztergom megyei Ácson és Etén összesen 70 dolgozóval bővíti létszámát, mert a cég a Suzuki új modelljéhez nyert el beszállítói megbízást - közölte a vállalkozás ügyvezetője.
Vágólapra másolva!

Oplaznik Gabriella elmondta, hogy a társaság nyolc éve készít kábelkötegeket a Magyar Suzuki Zrt. számára a móri SEWS Magyarország Kft.-n keresztül. Az új modellhez való alkatrészek gyártása a termelés felfutása után 75 százalékkal növeli a MEMFÓ Kft. kapacitását.

Az új dolgozók munkába állás előtt a Pannon Kincstár Tanoda Alapítványtól egy hónapos képzést kapnak, melyet a megyei munkaügyi központ támogat. A munkavállalók az elhelyezkedési hátrányokkal küzdők közül kerülnek ki; ötven év felettiek, alacsony vagy elavult iskolai végzettséggel rendelkeznek, pályakezdő fiatalok, illetve gyesről, gyedről visszatérők.

A MEMFÓ Kft. Ácson és Etén, három telephelyen jelenleg 119 embernek ad munkát, közülük 95 megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő. A foglalkoztatási program közel húsz település lakóit érinti.